Az EU nem ismeri el Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett

A Kinneret a Golánról - fotó: Izraelinfo

Az Európai Unió álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságát – jelentette ki egy uniós szóvivő pénteken Brüsszelben.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió a nemzetközi joggal összhangban jár el, nem ismeri el az izraeli fennhatóságot az általa 1967 júniusában elfoglalt területek egyike felett sem, beleértve a Golán-hegység egészét. Az unió nem tartja azokat Izrael részének – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett. Az elnök Twitteren közölte a várható elismerést. Mint írta: „52 év után elérkezett az idő, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett, amely stratégiai és biztonsági szempontból létfontosságú Izrael Állam és a térség számára”.

A Golán-fennsík nyugati részét Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, és 1981-ben egyoldalúan kiterjesztette rá törvénykezését is. Ezzel lényegében magához csatolta a területet. Ezt a lépést a nemzetközi közösség mindeddig nem ismerte el, és a Golán hovatartozása korábban az Izrael és szomszédjai közötti béketárgyalások egyik sarkalatos kérdése volt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.