Van Izrael közepén egy festői városka, amolyan szentendrés. De nem visz oda hév, hanem be kell ülni a kocsiba, persze hét közben buszozhatunk is. Hetiszakaszunkban oda megyünk, mert tudom, kedves olvasóink sokaságát régóta fájóan kínozza a kérdés: vajon mi is az az első alija? És erre Zikhron Jakov adja a legpontosabb választ.
A 19. század végén felkerekedett olyan száz mojnesti zsidó, hogy akkor ők Palesztinában folytatják. Pedig otthon se volt annyira rossz, a román városka fele zsidó volt, onnan ment Párizsba például Samuel Rosenstock, hogy aztán Tristan Tzara néven dadaizmust alapítson. De mégiscsak elvágytak az őshazába, pedig hol volt még Herzl és vele a cionista mozgalom.
Tehát mindenüket pénzzé tették és felkerekedtek, s meg sem álltak Haifáig, ahol némi huzavona után cuccukkal együtt, vagyonuk jelentős részének baksissá változtatása fejében kihajózhattak. Addigra már szereztek földet is maguknak a Karmel hegy déli nyúlványán, bár sajnos a török birodalomban jó messze élő effendi lakottan adta el nekik, és arról elfelejtett szólni, hogy arab mullahokkal, vagyis parasztokkal fognak találkozni és egyezkedni, hogy elmenjenek. Ki foglalkozott akkoriban a béresek sorsával? A török effendik, azok bizonyosan nem.
Megérkeztek hát Zammarinba, ahonnan csodálatos volt a kilátás a Földközi – tengerre, jött a friss hegyi levegő is, jiddisül örvendeztek, mert még nem tudták, hogy a sziklás domboldal alatt mocsár volt és malária. 1882-ben telepedtek le az arab falu egyik nekik átadott házában, de csak a nők meg a gyerekek, a férfiak sátrakban, ideiglenes viskókban húzták meg magukat. Az első évben meghalt több gyermekük, és a felnőttek közül is egy páran, s belátták, hogy nem nekik való ez az egész. Egy részük ott is hagyta a szép kies domboldalt, a többiek meg segélykérő leveleket küldtek haza Romániába, meg mindenfelé a nagyvilágba.
És mégiscsak rájuk mosolygott a szerencse, mert egy igazi Rothschild báró a messzi Párizsban megkönyörült rajtuk. Talán hasznot is szimatolt, meg üzletet, de gyorsan kiderült, hogy tiszta ráfizetés az egész, és mégis tolta tovább becsületesen, évtizedekig.
Először a biztonság végett a saját nevére íratta kauciónak a földeket, aztán adott nekik havi fixet, európiai falut húzott nekik a domb tetejére, rittyentett mellé zsinagógát, iskolát, mindent amit kell. Cserébe agronómusokat meg munkafelügyelőket küldött a nyakukra, akik sokszor hatalmukkal visszaélve igazgatták a messzi Rothschild kolóniát. Amit persze átneveztek Zikhron Jákóvnak, vagyis “Jákov emlékezetének” a báró édesapjáról, a család francia ágának megalapítójáról.
És a falu túlélte a maláriát, amire a rengeteg gyereksír emlékeztet a temetőben, túlélte a kiskirálykodó munkavezetőket, és olyan fontos lett, hogy alapításától számítja az izraeli történetírás a modern cionista bevándorló-hullámokat, a román-zsidó honfoglaló csapat érkezése lett az első alija hullám.
Olyanra építették Zikhront, mint akkoriban mindenütt a Rothschild falvakat, mint a román-zsidó bevándorlók másik fő fészkét, Ros Pinát is a messzi északon: középen a park a korzóval, közelében a felügyelők, munkavezetők házai, s onnan nyílik maga a falu, a letelepedőknek felépített egyenházikókkal, amik akár egy magyar faluban is lehetnének. Ha megnéztük a temetőt meg a főutcát, feltétlenül sétáljunk le a parkhoz. A főfelügyelő házát múzeummá alakították, ha nyitva, és van időnk, érdemes beugrani oda is.
Voltak válságok és reformok is bőven, az Európában évezredekig kereskedő-iparos zsidók nehezen jöttek bele a földművelésbe, és Rothschild a századforduló után feladta. Jöttek a Hirsch báró alapította ICA új munkavezetői, és a falusiak megszoktak vagy megszöktek. És mindenek ellenére az első világháborúra szépen prosperáló falu lett, még egy a britek javára a törökök ellen kémkedő hálózat is volt benne, de sajnos lebuktak, és családi tragédiák sorozata lett ebből a történetből.
És jöttek új lakók az egész világról. A mandátum idején itt telepedett le egy nagyon gazdag brit-zsidó család is, rájuk emlékezhetünk a Lange háznál szomorúan. Zikhron valahogy vonzza a családi drámákat, itt is öngyilkosok váltották egymást a tragikus körülmények közepette elhunytakkal, az épület ma üresen áll és pusztul. Pedig egész Izraelben nincs nála szebb igazi angol kastélyocska, persze közel-keleti beütésekkel.
A ma már város egyik különlegessége a Beth-El kibuc, főként német protestánsok, akik itt várják a messiás (újbóli) eljövetelét, és közben szorgosan dolgoznak. Ők Zikhronban állam az államban, hét gyáruk és számos más bizniszük van, a helyhatóságok után ők a legnagyobb munkaadó errefelé. És jelenlétükkel szépen példázzák, hogy a zsidók és a keresztények békésen, egymást megbecsülve is tudnak élni, csak szándék kérdése az egész.
Érdemes antialkoholistával menni a városba, mert akkor nem csak ehetünk egy jót egy helyi vendéglőben, de kóstolgathatunk nedűket is a számos borászatban, és hazafelé magára vessen és vezessen, aki nem nyúl alkoholhoz. Tökéletes nap ez, amolyan városi turizmus eszem-iszommal, lehet vinni a külföldi vendégeket is, nem kell mindig romokat nézegetni meg hegyet mászni. Néha pihenjünk urasan, mert megérdemeljük.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
