Városi legendák vidéke

19. századi gyereksírok Zikhron Jákov temetőjében - fotó: a szerző

Van Izrael közepén egy festői városka, amolyan szentendrés. De nem visz oda hév, hanem be kell ülni a kocsiba, persze hét közben buszozhatunk is. Hetiszakaszunkban oda megyünk, mert tudom, kedves olvasóink sokaságát régóta fájóan kínozza a kérdés: vajon mi is az az első alija? És erre Zikhron Jakov adja a legpontosabb választ.

A 19. század végén felkerekedett olyan száz mojnesti zsidó, hogy akkor ők Palesztinában folytatják. Pedig otthon se volt annyira rossz, a román városka fele zsidó volt, onnan ment Párizsba például Samuel Rosenstock, hogy aztán Tristan Tzara néven dadaizmust alapítson. De mégiscsak elvágytak az őshazába, pedig hol volt még Herzl és vele a cionista mozgalom.

Magyar falusi porta is lehetne, de Zikhron Jákov- fotó: a szerző

Tehát mindenüket pénzzé tették és felkerekedtek, s meg sem álltak Haifáig, ahol némi huzavona után cuccukkal együtt, vagyonuk jelentős részének baksissá változtatása fejében kihajózhattak. Addigra már szereztek földet is maguknak a Karmel hegy déli nyúlványán, bár sajnos a török birodalomban jó messze élő effendi lakottan adta el nekik, és arról elfelejtett szólni, hogy arab mullahokkal, vagyis parasztokkal fognak találkozni és egyezkedni, hogy elmenjenek. Ki foglalkozott akkoriban a béresek sorsával? A török effendik, azok bizonyosan nem.

Megérkeztek hát Zammarinba, ahonnan csodálatos volt a kilátás a Földközi – tengerre, jött a friss hegyi levegő is, jiddisül örvendeztek, mert még nem tudták, hogy a sziklás domboldal alatt mocsár volt és malária. 1882-ben telepedtek le az arab falu egyik nekik átadott házában, de csak a nők meg a gyerekek, a férfiak sátrakban, ideiglenes viskókban húzták meg magukat. Az első évben meghalt több gyermekük, és a felnőttek közül is egy páran, s belátták, hogy nem nekik való ez az egész. Egy részük ott is hagyta a szép kies domboldalt, a többiek meg segélykérő leveleket küldtek haza Romániába, meg mindenfelé a nagyvilágba.

Korzózzon Zikhronban – fotó: a szerző

És mégiscsak rájuk mosolygott a szerencse, mert egy igazi Rothschild báró a messzi Párizsban megkönyörült rajtuk. Talán hasznot is szimatolt, meg üzletet, de gyorsan kiderült, hogy tiszta ráfizetés az egész, és mégis tolta tovább becsületesen, évtizedekig. 

Először a biztonság végett a saját nevére íratta kauciónak a földeket, aztán adott nekik havi fixet, európiai falut húzott nekik a domb tetejére, rittyentett mellé zsinagógát, iskolát, mindent amit kell. Cserébe agronómusokat meg munkafelügyelőket küldött a nyakukra, akik sokszor hatalmukkal visszaélve igazgatták a messzi Rothschild kolóniát. Amit persze átneveztek Zikhron Jákóvnak, vagyis “Jákov emlékezetének” a báró édesapjáról, a család francia ágának megalapítójáról.

A korabeli vizmű – fotó: a szerző

És a falu túlélte a maláriát, amire a rengeteg gyereksír emlékeztet a temetőben, túlélte a kiskirálykodó munkavezetőket, és olyan fontos lett, hogy alapításától számítja az izraeli történetírás a modern cionista bevándorló-hullámokat, a román-zsidó honfoglaló csapat érkezése lett az első alija hullám.

Olyanra építették Zikhront, mint akkoriban mindenütt a Rothschild falvakat, mint a román-zsidó bevándorlók másik fő fészkét, Ros Pinát is a messzi északon: középen a park a korzóval, közelében a felügyelők, munkavezetők házai, s onnan nyílik maga a falu, a letelepedőknek felépített egyenházikókkal, amik akár egy magyar faluban is lehetnének. Ha megnéztük a temetőt meg a főutcát, feltétlenül sétáljunk le a parkhoz. A főfelügyelő házát múzeummá alakították, ha nyitva, és van időnk, érdemes beugrani oda is.

A főfelügyeli kicsit egyenlőbb volt, ma múzeum – fotó: a szerző

Voltak válságok és reformok is bőven, az Európában évezredekig kereskedő-iparos zsidók nehezen jöttek bele a földművelésbe, és Rothschild a századforduló után feladta. Jöttek a Hirsch báró alapította ICA új munkavezetői, és a falusiak megszoktak vagy megszöktek. És mindenek ellenére az első világháborúra szépen prosperáló falu lett, még egy a britek javára a törökök ellen kémkedő hálózat is volt benne, de sajnos lebuktak, és családi tragédiák sorozata  lett ebből a történetből.

És jöttek új lakók az egész világról. A mandátum idején itt telepedett le egy nagyon gazdag brit-zsidó család is, rájuk emlékezhetünk a Lange háznál szomorúan. Zikhron valahogy vonzza a családi drámákat, itt is öngyilkosok váltották egymást a tragikus körülmények közepette elhunytakkal, az épület ma üresen áll és pusztul. Pedig egész Izraelben nincs nála szebb igazi angol kastélyocska, persze közel-keleti beütésekkel.

Lange család elhagyott angol kastélya – fotó: a szerző

A ma már város egyik különlegessége a Beth-El kibuc, főként német protestánsok, akik itt várják a messiás (újbóli) eljövetelét, és közben szorgosan dolgoznak. Ők Zikhronban állam az államban, hét gyáruk és számos más bizniszük van, a helyhatóságok után ők a legnagyobb munkaadó errefelé. És jelenlétükkel szépen példázzák, hogy a zsidók és a keresztények békésen, egymást megbecsülve is tudnak élni, csak szándék kérdése az egész. 

A takaros Beit El – fotó: a szerző

Érdemes antialkoholistával menni a városba, mert akkor nem csak ehetünk egy jót egy helyi vendéglőben, de kóstolgathatunk nedűket is a számos borászatban, és hazafelé magára vessen és vezessen, aki nem nyúl alkoholhoz. Tökéletes nap ez, amolyan városi turizmus eszem-iszommal, lehet vinni a külföldi vendégeket is, nem kell mindig romokat nézegetni meg hegyet mászni. Néha pihenjünk urasan, mert megérdemeljük.

A falu főutcája – fotó: a szerző