Könyvek érkeznek a krími zsidó kibucba - fotó: Museum of the Jewish People

Egyszer régen, a harmadik alijahullám idején, vagyis közvetlenül az első világháborút követő években több ezer lánglelkű, marxizmuson nevelkedett cionista fiatal érkezett Palesztinába. Főként Kelet-Európa azon részeiből jöttek nagy hajókkal, ahol még az országok neve is megváltozik olykor, a határokról nem is szólva. Hol Lengyelország, hol Osztrák-Magyar Monarchia, hol Románia, káosz az egész, pláne a Nagyháború végén.

Ők azok voltak, akik akkoriban elsősorban zsidónak, és csak másodsorban érezték magukat kommunistának, és Cion földjén akarták építeni a kommunizmust. Meg hát eredeti hazájukban minden épp teljesen le volt rombolva: hol Trockij páncélvonata tűnt fel, hol a fehérek pogromja miatt kellett menekülni, de szerencsére a Földközi-tenger túlpartján maga a biztonságos Kánaán fogadta őket. Illetve nem egészen, de ezt észre se vették, annyira lelkesek voltak.

Viszont Palesztinában már volt jól szervezett baloldali cionista mozgalom, és ami még hiányzott belőle, azt is gyorsan beleszervezték. Mivel mélyen megvetették az egyéni vagyonszerzést, és vele a dolgok kispolgári birtoklását, inkább járták az országot, és egy nagy, egy időben öt-hétszáz fős Munkazászlóaljba tartoztak. Annak kisebb egységei vállaltak munkát országszerte, utakat építettek, mocsarakat csapoltak le, harcos forradalmárként tették, amit kell. A pénz a közösbe került, ki-ki szükségletei szerint, de kevésből is megéltek, a lényeg, hogy épüljön a zsidók földje.

Sajnos közben állandóan politizáltak is, a Munkazászlóalj rögvest kettészakadt balosokra meg jobbosokra, a harmadik zsinagógába meg be sem tették a lábukat.

És a „balosok” 1926-ban gondoltak egy nagyot: milyen az már kicsiben építeni a kommunizmust ellenséges, burzsoá, kapitalista környezetben? Világos, hogy nem az igazi. Úgyhogy szó-szót követett, majd sajnos a tettek mezejére léptek, akarom mondani Menáhem (Mendl) Elkind vezetésével visszatértek a Szovjetunióba. Ott is a Krím félszigetre, ahol Via Nova, vagyis Új út néven saját kibucot, akarom mondani kolhozt alapítottak, pár tucat Palesztinából visszatért zsidó fiatal.

Menachem Elkind felegésével és fiaival – fotó: wikipedia

Aztán kiderült, hogy nem mindig olyan jó az a kommunista környezet, pláne, ha Sztálin dicsőségét kell zengeni. A Via nova minden tagját szép lassan levadászták a különböző koncepciós perekben, vagy csak úgy, mert nem voltak elég vonalasak, talán csak mert zsidók voltak, és világot láttak, sőt az is lehet, hogy indok se nagyon kellett hozzá, hiszen azt mindig lehet találni. Akivel nem végzett Sztálin, azt Hitler ölte meg.

Így ért szomorú véget a cionista mozgalom egyik izgalmas fejezete, amikor az ideálok keresése és követése, s a következetesség már nem ismert határokat a szó szoros értelmében sem.