Bob Swan az Intel vezérigazgatója a Mobileye részleggel fejlesztett önvezető autóval furikázott Jeruzsálem utcáin.

2019. június 16. kellemes nyári vasárnap Jeruzsálemben. A szokásos forgalomban, egy autó járja a várost, utasa Bob Swan az Intel vezérigazgatója, a sofőr pedig a Mobileye mesterséges intelligenciája.

„Az egyik legmegkapóbb dolog, hogy látom milyen messzire jutottak minden egyes sikeres próbaút után, amiken részt vettem az utóbbi két évben” – mondta az Intel vezér, hozzátéve, hogy ez volt a harmadik önvezetőautós útja.

Az Intel úgy tervezi, a Mobileye által kifejlesztett technika már jövőre lehetővé teszi a robotaxik elindítását Jeruzsálemben. A cég tavaly jelentette be, hogy dolgozik egy a Volkswagen csoporttal és a Champion Motor Groupal közösen fejlesztett kereskedelmi robotaxi szolgáltatáson. Swan szerint a szolgáltatást elsőként Izraelben szeretnék bevezetni, majd első tapasztalatok megszerzése után kibővíteni világszerte.

A Mobileye az autós intelligens rendszerek fejlesztésének korai úttörője. Az önvezetős technológia fejlesztése terén – a cég szerint –  több rendszere van telepítve a forgalomban mint a konkurenciáinak, ami lépés előnyt jelenthet.

Mobileye_logo2017-ben 15,3 milliárd dollárért vásárolta fel az Intel, az izraeli székhelyű, önvezető autós rendszereket fejlesztő tech céget, a Mobileyet. 2017-es év egyik legnagyobb felvásárlásának számított az üzlet, ami elég konkrét képet adott arról, hogy az Intel milyen jövőt sejt a technológiában.

Az 1999-ben alapított Mobileye az autógyártás kiemelkedő ADAS (Advanced Driver Assistance System) beszállítója, tehát régóta fejlett vezetéssegítő rendszerekkel látja el a piacot. Partnerei között a BMW, GM, Volvo, tehát a Mobileye mondhatni egyik alap résztvevője a technológia fejlesztésének.

Swan arra a kérdésre, hogy a vasárnapi teszt eredményei miatt lát-e már tömegekben utazó önvezető autókat az utakon a következő 5 évben, diplomatikus választ adott:

“azt mondom, sokkal bizakodóbb vagyok a mai tapasztalataim után, mint a korábbi években voltam.”

Az Intel vezérigazgatója azt is elárulta, hogy egy 20 hetes programot indít, hogy segítséget nyújtson azoknak az Izraeli startupoknak, amik a mesterséges intelligenciával és önvezető rendszerekkel foglalkoznak. Az Ignite nevű program célja újra feltalálni,

„mit jelent motorizálni valamit egy olyan világban ahol a számítástechnika elengedhetetlen részét képezi a mindennapoknak” – mondta Swan.

Az Intel 1974-ben kezdte meg működését Izraelben, és a Mobileye-al együtt több mint 12 ezer embert foglalkoztat, így az ország egyik legnagyobb munkáltatója. Tavaly az Intel 4 milliárd dolláros értékű terméket exportált Izraelből. Moshe Kahlon pénzügyminiszter januárban azt mondta, hogy a vállalat új 11 milliárd dolláros üzemet tervez építeni Izraelben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSAutonews