Izraelben járva az ember lépten-nyomon mindenféle katonai emlékművekbe botlik. Legtöbbször semmit sem tudunk az ott zajlott csatákról, mikor, kik ellen, miért? Így volt ez eddig, de askeloni és asdódi olvasóink örömére ezen a héten bakancsot, akarom mondani tollat ragadtam, hogy végiglátogassuk legalább a délieket. Nem kevésbé fontos a porladó romoknál, hiszen a közelmúlt történelme, a függetlenségi háború sikerei nélkül ma nem üldögélhetnénk itt Izraelben a kényelmes mázgánban1, rettegve a kinti hőségtől, pedig előbb utóbb ki kell szaladnom a boltba.

Addig mind képben vagyunk, hogy amikor Ben Gurion 1948 május 14-én, a szombat bejövetele előtt kikiáltotta Izraelt, akkor rögtön megindultak az új ország ellen az arab államok csapatai. De az már kevésbé közismert, hogy konkrétan délen az egyiptomiak.

Jad Mordechaj

Induljunk Jad Mordechajtól, a lengyelek alapította kibuctól, amely a háború után fölvette varsói gettófelkelés legendás vezetőjének, Mordechaj Anilevicsnek a nevét.

A hatalmas Anilevics Jad Mosrdechájban - fotó: a szerző
A hatalmas Anilevics Jad Mosrdechájban – fotó: a szerző

A 43-ban alapított kibucból az egyiptomi csapatok közeledésének hírére egy kockázatos éjjeli akcióval kimenekítették a kicsiket, majd berendezkedtek a honvédelemre. De hiába volt minden, a hatalmas túlerővel szemben kénytelenek voltak visszavonulni, és hátrahagyni a kibucot, mert elfogyott minden lőszerük, és nem érkezett az erősítés. De addig is, hat napig képesek voltak néhány tucat Palmachnyikkal és a kibuc tagjaival feltartóztatni az egyiptomi hadsereget, és ezzel valószínűleg megmentették Tel-Avivot, mert a hadvezetés időt nyert a mozgósításra, és az ellencsapás kidolgozására.

Később aztán visszafoglalták, és ma megcsodálhatjuk a kibucban az egykori harcok nyomait, régi tankokat meg lövészárkokat. És egy hatalmas szobrot, mely a hatvanas évek kissé szocreál stílusában formálja meg a hősies zsidó harcost, Anilevicset. A múzeum is érdekes, amely az európai gettóktól vezet el az Erec Iszraelért folytatott küzdelemig. És ha már arra járunk, vehetünk pár csupor mézet is, a kibuc egyik legfontosabb üzemágának, a méhészetnek gyümölcsét.

Ad Halom

Ők életük árán állították meg az egyiptomiakat Ad Halomnál – fotó: a szerző

Vissza a kocsiba, haladjunk északra. Már a 35-ös útnál járunk, mert bizony ide is elért az egyiptomi hadsereg, több hónapig ők uralták a tengerparti Asdódtól az egészen a Judeai – hegyek tövében lévő Beit Guvrinig vezető úttól délre lévő részeket. Júniusban itt állította meg előrenyomulásukat a filiszteusokról elnevezett Pleset hadművelet.

A híd, amiért annyi vér folyt Ad Halomnál – fotó: a szerző

Az Ad Halom hídnál zajlott a véres csata, ahol megint maroknyi, de annál elszántabb izraeli katona gyakorlatilag a testével, magukat a homokos földbe ásva megálljt parancsolt egy sokkal hatalmasabb, de jóval kevésbé motivált hadseregnek. Itt egymás mellett három híd áll, és több emlékmű is emlékeztet a történtekre. Ezentúl talán jobban értjük, hogy mit is látunk a vonatból.

A három híd, egymás mellett Ad Halomnál - fotó: a szerző
A három híd, egymás mellett Ad Halomnál – fotó: a szerző

És igen, kedves olvasóink jól látták, egy obeliszk is idekerült, ugyanezen csata másik oldalára emlékeztetve. Camp Davidban nem csak a Sinai félsziget visszaadásáról esett szó, de Menáhem Begin nagylelkűen azt is megértette, hogy sok egyiptomi család siratja Izrael földjén elesett fiát, és megbeszélte Szadattal, hogy itt, ahol elestek, róluk is szóljon a történelmi emlékezet, és a kegyelet.

Egyiptomi obeliszk Ad Halomnál – fotó: a szerző

Negba

Következő állomásunk a Negba Kibuc. Akárcsak Jad Mordechajban, innen is kimenekítették a gyerekeket, majd hősiesen küzdöttek, de a túlerővel alulmaradtak, és fel kellett adniuk a kibucot. A felszabadító hadművelettel aztán pár hónap múlva visszatértek, és azóta ki sem tették a lábukat. A kibuc temetőjében itt is lánglelkű harcosok szobra áll, Natan Rapaport alkotása. Ő alkotta a Jad Vasem hősök és áldozatok szoboregyüttesét is, de ide csak hősöket teremtett Vera Muhinát megszégyenítő pátosszal. De ne fintorogjunk, nem sokkal a világháború és Izrael kiharcolása után ez a pátosz nagyon is indokolható és helyénvaló volt.

Negba emlékműve szocreálosan – fotó: a szerző

Nicanim

És hajtsunk át mai országjáró túránk utolsó helyszínére, Nicanimba. Ez a kibuc is kénytelen volt föladni a harcot az egyiptomiak ellen, mert itt is kifogytak a lőszerből, emberből, mindenből, ami a további küzdelemhez kellett volna. Mivel megszakadt a kapcsolatuk a hadvezetéssel, erről saját maguk döntöttek, amiért később megkapták a magukét, pedig semmivel sem harcoltak kevésbé hősiesen, mint Jad Mordechaj vagy Negba védői. Sokukat fogságba vitték az egyiptomiak, és sok víz folyt le a Jordánon, míg kitisztult a kép, és lemosták róluk a gyávaság szégyenét.

Nicanim, egy effendi háza volt, aztán a kibuc központja, de elesett – fotó: a szerző

Az egykori harcoknál, a lövészárkok mellett itt egy különösen izgalmas szoborcsoport áll, az Izraelért küzdő nők emlékére. Hogy ne feledjük: a nők a férfiak oldalán harcoltak minden fronton a függetlenségi háborúban, igaz, akkoriban senki sem vonta kétségbe, hogy képesek-e rá, csak kezükbe nyomták a puskát.

A harcoló nők emlékműve Nicanimban – fotó: a szerző
  1. Mazgan – légkondícionáló héberül