Netanjahu megakadályozta Ganz minden próbálkozását Liberman magához kötésére, aki nem kevésbé szereti a hatalmat, és nála nem kevésbé ravasz és dörzsölt, viszont védelmi miniszterként rájött, hogy Netanjahu mellett nem lehet hatalommal bíró másodhegedűs. Ezentúl csakis más mellett hajlandó második emberré lenni.

Tegnap eldőlt: nem lesz sem jobboldali-vallásos Netanjahu kormány, sem kisebbségi bal-centrum kormány, mert Liberman egyiket sem akarja. Likud-Kék-Fehér egységkormány pedig azért nem lesz, mert Netanjahu nem akarja, hiszen csak mentelmi jog fejében egyezik bele, s a még mindig fogságába ejtett Likud erre rábólint. A Kék-Fehér viszont nem, mert továbbra sem adja fel a polgári demokrácia egyik legfontosabb alapelvét, a törvény előtti egyenlőséget. Pláne, mert legfőbb választási ígérete az volt, hogy nem lép Netanjahu kormányába, ha vádirat lesz ellene, márpedig lesz.

Ha Netanjahu visszalépne, öt perc alatt lenne egységkormány, olyan, amely Izrael történetében létfontosságú, előremutató intézkedéseket hozhatna mondjuk az állam és az egyház szétválasztásáról, az egyre növekvő arányú ultraortodoxok számára a világi tantárgyak oktatásáról, hogy később be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, mert egyre kevésbé képes eltartani őket az ország, és még hosszan sorolhatnám.

De nem lép vissza, mert akkor nem köthet majd vádalkut, vagyis majd csak akkor vonul vissza, ha cserébe ejtik a csalás, hivatali visszaélés, stb. addigra Mandelblit által alaposan felvizezett vádjait. Ez az egy kártya maradt a kezében a bizonyítékok súlyával szemben, s ezt nem adja, mert számára fontosabb, hogy ne menjen börtönbe, mint hogy Izraelnek még fél évig ne legyen legitim kormánya. Pláne, mert akkor tovább halászhat a zavarosban tönkretéve a jogállamiság utolsó bástyáit, rombolva az ügyészség, a bíróság, a rendőrség tekintélyét.

Netanjahu megakadályozta Ganz minden próbálkozását Liberman magához kötésére, hiszen Netanjahu pontosan tudta, hogy csakis így lehet esélye Ganznak egy vele létrejövő szűk kabinetre, az arab pártok külső támogatásával. De Netanjahu a közbeszéd tematizálásával, az arabok elleni, lassan sajnos már szokásos gyűlöletbeszédével, sokak szerint az utóbbi hetek katonai lépéseivel is folyamatosan kihúzta alóla a szőnyeget, hogy Liberman súlyos arcvesztés nélkül ne tudjon Ganz mellé állni. Vagyis valószínűleg jönnek a választások.

A legérdekesebb kérdés mégis Liberman: ő, a mindig is jobboldali, nacionalista, s egy-egy jó kis rasszista arabellenes beszólást sem megvető politikus miért hagyta cserben évtizedes küzdőtársát, akivel együtt számolták fel a Begin-féle hagyományos izraeli liberális jobboldalt, s teremtették meg a modern, populista politizálást?

A Háárec érdekes elemzése szerint Liberman azért helyezkedett szembe Netanjahuval, mert tavaly ilyenkor védelmi miniszterként rájött, hogy mellette nem lehet hatalommal bíró másodhegedűs. Ezentúl csakis más mellett hajlandó második emberré lenni.

Netanjahu körül ugyanis az izraeli médiában a “királyi udvar” néven olyan hatalmi centrum jött létre, melynek tagjai mindenről maguk döntenek, s mellettük minden politikus csak kiszolgáló személyzet lehet, aki engedelmesen követi utasításaikat, s szorgalmas tagja a Balfour utcából küldött papagájkommandónak. A legkisebb önállóság, vagy eltérés az éppen aktuális irányvonaltól súlyos következményekkel járhat. Emlékezzünk csak Iszrael Katz meghurcolására a Judit-híd szombati építésénél.

Ráadásul a Balfourban Netanjahu partnerei Sara, és Jaír, a neje és a fia. Az ő véleményük, és gyakran teljesen irracionális, de hatalompolitikai szempontból általában következetes döntéseik mindent meghatároznak. A királyi család az “aki nincs velünk, az ellenünk van” elvén működik, benne – az őket közelről ismerők szerint – több pszichiátriai eset található, de egyet kétségtelenül tudnak: őrizni hatalmukat a Balfour utcai rezidencián mindenáron, gyakran Izrael legalapvetőbb érdekeivel is szemben.

Ebből lett elege Libermannak. Ő sem szereti kevésbé a hatalmat Netanjahunál, és nála nem kevésbé ravasz és dörzsölt. Azt is tudja, hogy orosz akcentusával – kiesik a balalajka a szájából – izraeliek számára furcsa, de a Szovjetunióból ideszármazottak számára teljesen elfogadható gesztusaival, szaggatott beszédével, szemforgatásával, és darabos viselkedésével soha nem lehet miniszterelnök, nem kerülhet demokratikus úton nagy jobboldali párt, vagyis a Likud élére.

De legalább a háttérben beleszólást követelt volna magának, legalább a – második legfontosabb – védelmi tárca élén hatalmat akart. De Netanjahu mellett még erre sem volt lehetősége, mint ahogy senki másnak sem. Így kezdődött a cicaharc, melynek legújabb következménye várhatóan a márciusi választások lesznek.

A Mindenható ravasz módon oldja meg, hogy Izrael ne csússzon az Orbán-Erdogan-Putyin tengely országai közé, hogy legalább nyomokban megmaradjon a demokrácia. Küldött nekünk még egy zseb-diktátort, aki felszámolja az elsőt.

Kérdés, mindez meddig tart, és mi lesz a hatalmi harc ára. Csak abban reménykedhetünk, hogy Izrael népe márciusban még a szeptemberinél is okosabban voksol, és végre egyértelműen eldönti a kérdést, hogy ki lakjon a Balfourban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.