A Demokrácia köszöni szépen, nem traumatizált, bár erre nyilvánvaló igény lenne. Ő csak van, lebeg, igyekszik; egyhangúan éli hétköznapjait, reszelgeti a körmét, a kávéház napernyője alól fürkészi az utcán sürgő-forgó ilyen-olyan demokratákat, szürcsöli a feketéjét, időnként hümmög, van, amikor a torkát köszörüli. Ezeknek a gesztusoknak csak azért van jelentőségük, mert többnyire ott ül vele a norvég királyi, a görög klasszikus, a lenini népi és a jesuruni silton háám demokrácia.

A filozofikus csöndet megtörve szól a norvég: – Hát, ez a globális izé – mit mondjak – nem tesz jót a Golf-áramlatnak. Össze-vissza úszkálnak a lazacok, vagy még rosszabb, a brexites csirkefogók lehalásszák őket még a fjordok előtt…

– No, ez pont fjordítva van – ráncolja homlokát a népi demorácia. – Ti ott benne vagytok a jóban, és a mi kárunkra tesztek minden proli viking asztalra füstölt lazacot, miközben kiszívjátok a gázt és a naftát ama Európa alól, aminek tagja sem vagytok. No, persze mi sem, mert ti áldemokraták kiutáltok minket, és a mi olajunk és akkurátus rendünk nektek büdös. Ez nektek jogegyenlőség és demokrácia.

– Nana… ne olyan hevesen – horkan fel a Demokrácia –, ráadásul kicsit freudi a fölháborodásod a vikingek lazacán. Amikor a tengeralattjárótokkal beszorultatok a fjordba, akkor is tán éppen a Népnek halásztatok?

A népi demokrácia kedvtelenül legyint: – Sok arca és eleme van a nép hatalmának, víz alatt és felett. A svéd, norvég, holland, belga királyok-hercegek-grófok hanyatló demokráciái magukkal ragadják majd a mélybe a talmi lazacokat és azok fogyasztóit, ami fent marad, az a népek barátsága, állhatatos békeharca és ezek esszenciája, a szabadság–egyenlőség–testvériség, és az egyetlen párt, amelyik ezt képviseli.

A hellén fejét lóbálja, közben egy éppen elfogyasztott olajbogyó magját pöcköli kajánul a hullámzó nép közé, és elnézően vigyorog. – Tudjátok, azokban a régi szép időkben, Athénban… de nem tudjátok… A klasszikus görög demokrácia rabszolgatartó társadalom volt, a cserépszavazás meg egy humbug… A lényeg, hogy a főnök közmunkával fenn tudta tartani a jólét látszatát, de ha gáz volt körülötte, vagy lebuktatták korrupcióval, akkor gyorsan indított egy háborút. Ha engem kérdeztek, Spárta sokkal demokratikusabb rabszolgatartó volt.

– Ejnye, barátaim – száll be beszélgetésbe a silton háám –, szavakon lovagoltok, nem a lényegen. Nálunk rendszeresen tartanak demokratikus választásokat, és mindig demokraták nyernek. Mostanában a jobboldaliak. Az ENSZ szerinti demokratikus arabok viszont azt állítják, hogy simán túlszaporodják a zsidókat, aztán a demokrácia eszközeivel választják ki őket saját kneszetjükből és valósítják meg a szintén demokratikus hitleri Madagaszkár-tervet.

– De mi az ígért lényeg? – kérdezi felajzottan a népi demokrácia. – A lényeg, hogy rendeltem még négy konyakot.