A vizualitás mindenkire hat. Vannak köztünk képírók is, de mindannyian képolvasók vagyunk.
Olvassuk most együtt a Dan Reisinger teremtette alkotásokat, amelyek észrevétlenül izraeli mindennapjaink részévé váltak!
Ha sorra vesszük azt, amit olyannyira magától értetődően az izraeli vizuális nyelv alatt értünk, a betűk,a feliratok, a cégek logói, arculattervei mögött megdöbbentően sokszor találjuk ugyanazt a magyar származású alkotót, Dan Reisingert. Az utcák, a hirdetések, a közterek, az újságok tele vannak az általa tervezett emblémákkal, amelyeket különböző építkezési vállalatok, biztosítótársaságok, tévéstúdiók, újságok, vezető kulturális intézmények, benzinkutak, egyetemek használnak. Vagy ha csak egyszerűen hazahozzuk a gyógyszertárból a kiváltott Teva gyógyszert, felszállunk a vonatra, veszünk egy doboz festéket a Tamburtól, Lilly vécépapírt, Karmel márkájú gyümölcsöt. A legismertebbek a Tel-avivi Szépművészeti Múzeum, az El Al, az Electra Group vagy az Africa Israel Investments logója.
Jöjjön egy, a hétköznapjainkból kevésbé ismert katonai kitüntetés. A vizuális párhuzamosság fogalmi párhuzamot jelent: a két hullámformán a kard és a babérág az erő és dicsőség összefonódó kettőse, körvonaluk kilép az érem lapjának kerekéből és a kék szalag jelképezte ég időtlen végtelenjére íródik.
A plakátok egyik legmegdöbbentőbb darabja az 1993-ban készült Megint?, amelynek képi egyszerűsége lélegzetelállító, a horogkereszt formájában szétrepedő vörös csillag pedig egyben megdöbbentő politikai jóslat is. Más mélységekben látja a világot az 1998-as plakáton piros-zöld 3D-szemüveggel néző Bertolt Brecht.
A Habima emblémáján a kezdő és záró betűk mintegy a színpad szétnyíló függönyei. A Teva gyógyszereinek csomagolása színes építőkockákra emlékeztet. Zseniális képi tanmese a farkas és bárányos plakát: „Mindent megpróbáltunk, a szétválasztást kivéve.” (Akkor megeszik egymást? Csak remélem, hogy nem a palesztin és izraeli kétállami megoldásról szól.)
A New York-i MoMA 1987-es öröknaptárának vágott lapjain alapszínek és alapformák végtelennek tűnő variációjával játszik.
Egész munkássága erre az egyszerű alapszínekkel és -formákkal létrehozott modern dekorativitásra épül, amelyet a kenyérsütés problematikájához látok hasonlatosnak. Minél kevesebb összetevőből áll az elegy, annál nehezebb eltalálni a hibátlan arányt.
Papírpénzeinkkel ellentétben a cégek többsége a mai napig sem cserélte le az általa tervezett logót, mert azok a gyorsan múló trendek ellenében is megőrizték modernségüket.
Dan Reisinger 1934-ben született a volt Osztrák–Magyar Monarchia, a későbbi, de ma már szintén csak volt Jugoszlávia Magyarkanizsa nevű falujának magyar ajkú zsidó családjában.
A kisfiú alig múlt tízéves, amikor szinte az egész családját elvesztette. Tinédzserként csatlakozott a partizánokhoz, és részt vett az akcióikban. A háború után, 1949-ben édesanyjával és mostohaapjával Izraelbe költözött.
Tizenhat évesen, a legfiatalabb hallgatóként felvették a Bezalel Művészeti Egyetemre. 1957-ben Brüsszelben, majd Londonban (1964–1966), a Central School of Art and Designban tanul háromdimenziós tervezést.
Visszaköltözve Izraelbe, megnyitja saját műtermét Tel-Avivban. Ekkor hosszú sora következik az állami és magán megrendeléseknek, kiállításoknak és plakátoknak, hihetetlenül gazdag alkotói pályát fut be, amelynek elismeréseként elnyerte a legnagyobb izraeli állami kitüntetést, az Izrael-díjat. A szívem nagyot dobbant, amikor az életrajzában olvastam, hogy 2003-ban a magyar miniszterelnök meghívására Budapestre érkezett, és a Holokauszt Emlékbizottság megbízásából az ő tervei alapján építették meg a munkaszolgálatos áldozatok emlékművét.
Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvben is, ami itt megvásárolható >>
Dan Reisinger két nappal ezelőtt, 85 éves korában elhuny, tegnap volt a temetése:
Festőművész
