Egy centenáriumot legalább egy évig illik ünnepelni: el kell mondani mindazt, ami történetében fontos volt, amit tovább kell adnunk, amire még sokáig emlékeznünk kell.
Az ünneplés Izraelben és Kolozsvárott is méltó volt az Új Kelethez, múltjához, hagyományaihoz és jelenéhez egyaránt.
Az első nagyobb szabású megemlékezésnek már tavaly októberben alkalmat adott az erdélyi városban negyedszer megszervezett Kolozsvári Zsidó Napok című kulturális és művészeti rendezvénysorozat. A zsidó napok a Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Mazsihisz és más szervezetek támogatásával zajlottak, a szervezés és a gazdag műsor lebonyolításának oroszlánrésze a budapesti Deák Andrea kitűnő munkája volt. Ez alkalommal – mintegy jubileumi előzetesként – Vadász Éva és Steiner Kristóf az új, megfiatalodott Új Keletet mutatták be a Bulgakov irodalmi kávéházban, abban a városban, ahol a lap 1918-ban első ízben látott napvilágot.
Ugyancsak tavaly decemberben került sor a hivatalos jubileumi ünnepségre Tel-Avivban, pontosabban: Jaffón, és ekkor látott napvilágot az Új Kelet ünnepi száma, a mi közös büszkeségünkre újabb okot adó 100-as számmal a fedőlapján. Természetesen az izraeli média is megemlékezett az eseményekről.
Már-már azt gondoltuk, hogy ezzel vége is szakadt az ünnepségeknek, ám nem így történt.
A Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Romániai Hitközségek Szövetsége, Kolozsvár Municipium Polgármesteri Hivatala és a város Művészeti Múzeuma idén is – már hetedik alkalommal – megrendezte az „Adalékok a kolozsvári zsidóság múltjához” címet viselő szimpóziumsorozat ülését. Ennek két fő témája volt, a kolozsvári zsidóság kollektív tragédiájának 75. évfordulójáról szóló megemlékezés, illetve „Zsidó személyiségek a kolozsvári színpadokon, valamint a város 20. századi magyar és román nyelvű sajtójában.”
A híres Postakertben felállított emlékműnél elhelyezték a kegyelet koszorúit, megható beszédek hangzottak el, majd a rendezvény színhelyén, a Művészeti Múzeum Tonitza-termében hat mécsest gyújtottak a tizennyolcezer kolozsvári áldozat emlékére. Ezekben a pillanatokban mértem fel igazán, hogy ebben az egyre fogyatkozó kolozsvári közösségben milyen nagy szükség van az emlékezésre, a történelmi események első kézből való továbbítására. Tulajdonképpen erről szólnak a „Mentsük meg, míg lehet” jelszóval 2011-ben életre hívott eseménysorozatok is.
A konferencia második napján került sor az Új Kelet kolozsvári és izraeli történetét taglaló előadásokra. Az újság kolozsvári, 1918 és 1940 közötti időszakáról a kolozsvári Zádor András nyugalmazott mérnök beszélt, érdekes és kevésbé ismert életképeket elevenített meg a cionista lap megalakulásának előzményeiről, a tulajdonképpeni elhatározásról, amely az alapító Weissburg Chaim visszaemlékezése szerint a Kikaker kávéházban történt. Azt is megtudhattuk, hogy maga az előadó Marton Ernő dicsőszentmártoni családjának egyenes ági leszármazottja, aki személyes gyermekkori találkozásra is emlékezett a hatvanas években Kolozsvárra látogató, legendás első főszerkesztőnkkel.
Az Új Kelet izraeli – immár több, mint 70 esztendős – történetét e tudósítás írója mutatta be. Megemlítettem az 1948. augusztus 12-i első izraeli Új Kelet-kiadványt, amely akkor még nem nyomdai gépeken, hanem stencil-sokszorosításban látott napvilágot, majd beszéltem a lap többi szerkesztőjéről és újságírójáról, különös tekintettel az Erdélyből, jelesen Kolozsvárról származottakra, hosszabban pedig Schőn Dezsőről, Marton Ernőről és Gizelláról, Rappaport Ottóról és Tabák Lászlóról. Szavaimat Ghiţă–Székely Andrea Julika fordította román nyelvre – tökéletesen, a nyelvi árnyalatok érzékeny figyelembe vételével. Az ülés moderátora dr. Tibori Szabó Zoltán egyetemi tanár volt, avatott ismerője a kolozsvári zsidóság kultúrtörténetének.
Élmény volt számomra, hogy a hallgatóság soraiban kedves ismerősök és érdeklődő ismeretlenek között két gyermekem, több jóbarátom és két valamikori osztálytársam is követhette szavaimat.
Nagyon köszönöm a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnökének, Schwartz Róbertnek és egyik legtevékenyebb tagjának, Zádor Andrásnak, hogy lehetővé tették számomra a megtisztelő jelenlétet ezen a különleges hangulatú rendezvényen. Köszönöm Julikának a gördülékeny fordítást, a sok mosolyt és az otthoniasság érzését, Klein Andrásnak a gyönyörű fotókat. Az Új Kelet munkatársaként pedig köszönöm, hogy számon tartanak bennünket. Mi magunk is követjük a Kolozsváron történő eseményeket, és örömmel várjuk a Horea utcai zsinagóga felújítási munkálatainak befejezését, majd a tervbe vett zsidó múzeum felavatását.
A Kolozsváron töltött napok meggyőztek arról, hogy a múlt megőrzése a jövő nemzedékei számára jó kezekben van. A KZsH rendezvénye is ezt bizonyította.
Újságíró (1945-2020)
