A New York Egyetemen dolgozó Zvi Ben Dor-Benit professzor szerint bizonyosan nem, ahogy Avi Silon írja. Szerinte inkább egy bukott államférfi, aki éppen az általa a kilencvenes évek óta a legfontosabbnak vélt Irán-fronton vallott csúfos kudarcot – álltja a Haaretz egyik írása.

Irán, illetve elődjei, a perzsa birodalom különféle inkarnációi a történelem évezredei során mindig is a Közel-Kelet meghatározó hatalmai voltak. Érdemes szövetséget kötni velük – ahogy Ben Gurion tette Iránnal –, vagy tudni kell, miként tartóztassák föl. Ha Netanjahu nagy államférfi lett volna, akkor tudta volna kezelni az ügyet. Tény, hogy az izraeli vezérkari főnök legutóbbi bejelentései szerint az “iráni front” a közeljövőben akár súlyos konfliktussá is válhat a két ország között.

Feltételezve, hogy Khomeini 1979-es iszlamista forradalma után Izrael nem lehetett többé kapcsolatban Iránnal, maradt a konfrontálódás, vagy lépéseik távol tartása. 2015-ig Netanjahu katonai konfrontációval fenyegetőzött, miközben tényszerűen tudjuk, hogy ezt ellenezte a teljes katonai rendszer. Még Donald Trump Egyesült Államokja sem merte a közvetlen háborús utat választani, s ez realisztikus képet ad a konfliktus mibenlétéről.

Ha Netanjahu valóban nagy kaliberű államférfi lenne, akkor ügyesen ellensúlyozná Iránt. A második Öböl-háborúig Szaddam Husszein Irakja kiválóan ellátta ezt a feladatot: ellensúlyozta Iránt az addig stabil Irak. Ez állt George Bush azon döntése mögött, hogy Kuvait felszabadító háborúját követően nem volt hajlandó megdönteni Szaddam rezsimét.

De 2002-ben maga Netanjahu gyakorolt nyomást az újabb amerikai-iraki háború érdekében. Két órán keresztül “terrorista szakértő” minőségben beszédet mondott az amerikai Kongresszusban, és javasolta az újabb támadást Irak ellen. YouTube-ra feltöltött beszédét büszkén mutogatták a Likud propaganda részeként.

Ha valóban nagy, vagy akárcsak közepes államférfi lenne, akkor miután meghatározta az Iránból fakadó közvetlen veszélyt, akkor nem járult volna hozzá az Irak összeomlásához vezető háborúhoz, ami Irán fokozatos és következetes felemelkedését hozta, miután legnagyobb ellenlábasa megszűnt a térségben.

Netanjahu tehát rövidlátó államférfi, aki pontosan abban a kérdésben vallott kudarcot, melyet a legfontosabbnak nyilvánított. De úgy tűnik, volt kitől örökölni államférfiúi előrelátását: édesapja, amikor 1956-ban először visszatért az USA-ból, akkor találkozott Ben-Gurionnal, és Amerika-szakértőként mutatta be magát. Ben-Gurion naplójában azt írta, hogy Ben-Zion Netanjahu azt javasolta, Izrael kerüljön szembe az amerikai baloldallal, és erősítse kapcsolatát többek között egy akkori fiatal republikánus pártvezetővel, Barry Goldwaterrel. Goldwater nemcsak hogy nem lett az Egyesült Államok elnöke, de úgy vonult be az amerikai történelembe, mint McCarthy támogatója, az 1964-es polgárjogi törvénnyel szembeszegülő politikus. Szerencsére Ben-Gurion nem hallgatott rá.