A zászló visszaszerzése

– Mennyibe kerül? – kérdeztem.

– Öt sékel … különleges függetlenségi napi áron! – válaszolta a vékony, horgolt kipás tinédzser.

Ránéztem, majd a jelzőlámpa vörös fényére előttünk, és végül 10 éves lányomra a hátsó ülésen.

– Asszonyom, kérem gyorsan döntsön, a lámpa mindjárt átvált – türelmetlenkedett izgatottan.

– Itt egy tizes, kettőt kérek!

Két darab kék-fehér zászlót nyomott kezembe Dávid-csillaggal a közepén.

A hátsó ülésre hajítottam őket, s ezek a kis zászlók hirtelen nagyon kényelmetlennek és kínosnak tűntek.

– Anyu, tényleg fel fogjuk tenni a zászlókat az autóra? – kérdezte a lányom.

– Természetesen – válaszoltam.

– De mama, tavaly nem tettünk zászlókat a kocsira!

– Valóban nem, de idén meggondoltam magam, és visszaszerezzük a zászlónkat!

Szerdára esik a Jom Hazikaron – az elesett izraeli katonák és a terrorizmus áldozatainak emléknapja. Majd aznap este a megemlékezések szomorúságát furcsa hirtelenséggel felváltja a jókedv, és kezdetüket veszik az Izrael 70. Függetlenségi Napját övező ünnepségek – tűzijátékok, koncertek és gyermekrendezvények.

Huszonöt évvel ezelőtt egy nagyon más Izraelbe alijáztam. 1994-ben a béke közelinek tűnt, és büszkén lengettem az izraeli zászlót, mint a jobb jövőben való reménykedés szimbólumát.

Az utóbbi években viszont egyre jobban eltávolította a “többség zsarnoksága” a demokratikus értékeket és etikát, kiüresítve, formálissá téve a demokrácia intézményrendszerét. Nem tűztem ki többet a zászlót egy olyan Izraelben, ahol a “baloldali”, “liberális” kifejezések elfogadott szinonimája a “hazaáruló” lett.

Megfosztottak a nekem oly értékes zászlómtól!

Egész addig, míg….

meg nem láttam a “Násim oszot salom” „Nők Elhozzák a Békét” mozgalom hirdetését, melyben egyfajta “alternatív zászlót” ajánlanak. Ez hirtelen megvilágosított számomra valamit.

Az izraeli zászló az ÉN zászlóm, és az ÉN liberális, cionista értékeimet képviseli.

Nagyra tartom a „Nők Elhozzák a Békét” mozgalom lankadatlan erőfeszítéseit a béketárgyalások folytatására.

Szeretném, ha véget érne a megszállás.

Határozottan támogatom az Izraelben élő zsidók és arabok közös társadalmának építését, közös oktatási intézményekkel az óvodától az egyetemig.

Támogatom az Új Izrael Alapot.

Hiszek abban, hogy a zsidó állam felelőssége a menekültek és menedékkérők segítése.

Ellenzem az ortodoxok monopóliumát a vallási intézményekben és támogatom a reformmozgalmat, a konzervatív és rekonstrukcionista mozgalmak jogaikért folytatott küzdelmét. Szintúgy ellenzem azoknak az embereknek a mozgalmát, akik engem és a hozzám hasonlóan gondolkodókat “árulónak” tekintenek. Fizetem az ország adóit (sokat is), a gyermekeimet az állam által működtetett iskolákban taníttatom.

És amikor befejezik a középiskolai tanulmányaikat, akkor elengedem őket, hogy eleget tegyenek állampolgári kötelezettségüknek, és teljesítsék katonai szolgálatukat.

Nem akarok “alternatív” zászlót (habár lenne ötletem a hagyományos zászló kiegészítésére).

Visszakövetelem az izraeli zászlót.

Hogy büszkén lobogjon a kocsimra tűzve, amint a Negev autópályáin vezetem, hirdetve az én Izraelemet, ahol a tolerancia, a sokszínűség a legfontosabb aranyszabály – éppúgy, ahogy alapító atyáink a Függetlenségi Nyilatkozat megírásával kinyilvánították.

“Izrael Állam nyitva áll a zsidó bevándorlás és a száműzöttek befogadására; elősegíti az ország fejlődését minden lakosának javára; a szabadságon, az igazságosság, a béke ideáljai alapján, ahogy azt Izrael prófétái megfogalmazták; biztosítja a társadalmi és politikai jogok teljes egyenlőségét valamennyi lakója számára, függetlenül vallástól, fajtól vagy nemtől. Garantálja a vallás, a lelkiismeret, a nyelv, az oktatás és a kultúra szabadságát. Megőrzi minden vallás szent helyeit; és hű lesz az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elveihez. ”

Boldog születésnapot a 70. éves Izraelnek!

 

Zimra Vigoda írása. Az eredeti angol változat a Times of Israelben olvasható.

Zimra Budapesten született, és New York-ban nőtt fel. 1994-ben vándorolt Izraelbe. Az elmúlt két évtizedben különböző profitorientált, illetve nonprofit szervezeteknél dolgozott. Jelenleg kutatás-fejlesztési szakértőként dolgozik a tel-avivi Oktatási Technológiai Központban (CET). Zimra négy gyermek anyja (11-20 éves korig). Különösen inspirálóan hat rá tizenhat éves fia, Amit, akinek mióta egyik lábát térdtől amputálták, szenvedélyes kerekesszékes kosárlabdázóvá vált, mely sportot versenyszerűen űz. Családjával a Negev sivatag egyik településén él.