Milyen már az, mikor esküvői fotózásnál otthon hagyom a stúdiólámpa ernyőjét, a helyszínen elromlik a vaku, a baldachin árnyéka folyton kettévágja az ifjú pár fejét, a rabbi betakar a gyűrűnek és a pohártörésnek, hiába rángatom félre a baldachintartót, a rabbit, és tologatom a házasodókat, mindig visszamennek, és mikor lentről fotózok, buldog nyalja az arcomat és pitbull harapdálja a kezem morogva.

Másnap, miután előzetes mutatóba elküldök néhány képet, a menyasszony zaklatottan felhív:
– Mondd, te őszinte embernek tartod magad? – kérdezi remegő hangon.
– Öööö…
– Csak akkor kérdezek tőled valamit, ha tényleg őszinte vagy.
– Ööö szerintem igen – felelem izzadtan.
– Mit szerinted? Annak tartod magad, vagy sem?!
– Igen – mondom, mert kíváncsi vagyok a folytatásra.
– Biztos? – kérdezi.
– Remélem.
– Oké, és szerinted a valóságban is úgy nézek ki, mint a képeken?
– Ööö… – nem hamarkodom a válaszadással. Örülök, hogy tisztes távolság van közöttünk, hogy már kifizették a munkát, napsütötte, vidám dombok vesznek körül, és a vicsorgó pitbull is a Hermoni vendégházban maradt. Tény, hogy mikor legelőször találkoztunk, azt hittem, hogy a menyasszony a vőlegény anyukája, de korához képest viszonylag szépnek tűnt, ezért őszintén megdicsértem a fején lévő virágkoszorút.

– Na jó, máshogy kérdezem – mondja –, mi volt az első gondolatod, mikor megláttál?
– Hogy nagyjából öt év van köztetek – felelem, és ezzel meg is cáfolom az őszinteségemre vonatkozó korábbi kijelentésemet.
– Szerinted a valóságban is úgy nézek ki, mint a képeken?
– Kábé.

Zokogni kezd. Fuldokolva elmondja, hogy mióta meglátta a fotókat, élete legnagyobb válságán megy keresztül. Szegény fiatal férje sokkal többet érdemel, komolyan fontolgatja, hogy ott hagyja. Vigasztalni próbálom, hogy bár nagyon közelről tényleg látszik a szemén és a bőrén, hogy nem új motoros már, de (ha messziről, hunyorogva nézem – ezt csak hozzágondolom!) összességében meg tudom érteni a férjét, amiért beleszeretett.

– A barátaim mindig azt állítják, hogy a valóságban sokkal szebb vagyok, ezért akartam megkérdezni valaki semlegest, akinek nem érdeke a szemembe hazudni.
– Ne áltasd magad – mondom megbátorodva –, pont úgy nézel ki, mint a képeken.
– A fotóid egyébként szuperek – lelkendezik – Férjem és 16 éves nagy fiam is odáig vannak értük, rólunk is van néhány zseniális kép. Csak én ne lennék ilyen öreg – és újra elpityeredik.

A következő fél órában azt magyarázom neki, hogy semmi baj sincs a kinézetével, és ha kibékülne a korával, az határozottan megfiatalítaná.

Nem sokkal a beszélgetés után további 300 sékel érkezik a bankszámlámra azzal a felirattal, hogy “az őszinte pszichológusnak :)”.
Így, mosollyal a végén.

Baldachin előtti merengés - fotó: frankpeti / Izraelinfo
Baldachin előtti merengés – fotó: frankpeti / Izraelinfo

2016. március 13.