Főműsoridőben koalíció az arabokkal

Omer Nahmany Facebook-bejegyzése

Roni Daniel
Fotó: Wikipedia

Roni Daniel, a 12-es tévécsatorna híradójának (Hadasot 12) katonai és biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozó riportere és kommentátora szerint főműsoridőben kellene koalíciót létrehozni az arabokkal.

Megjegyzésének előzménye egy tévériport volt, ami arról szólt, hogy a Naharia közelében élő arab állampolgárok – leállítva mindennapi tevékenységüket, és óriási kockázatot vállalva – miként siettek a zsidó állampolgárok segítségére a várost ért áradások idején. Roni hozzátette, hogy bár mi úgy általában a szélsőséges helyzetekhez vonzódunk, de a galileai zsidók és arabok közötti együttműködés – nem csak vészhelyzetekben – teljesen normális dolog.

Látható volt Roni Daniel tekintetén, hogy szégyelli magát. Amiért mi, zsidók, rasszista törvényeket hozunk az arabok ellen, ötödik hadoszlopnak, árulóknak nevezzük őket, elenyésző politikai haszonért is vadul uszítunk ellenük, távol tartjuk őket a hatalomtól (még a tévében és a híradókban is). Milyen könnyű elfelejteni, hogy a hétköznapokban, de vészhelyzet esetén is együtt dolgozunk, egymás mellett élünk, és együtt birkózunk meg a természeti katasztrófákkal.

Roni Daniel nem baloldali, de annak megértéséhez, hogy itt van egymillió állampolgár, akik az izraeli lakosság szerves része, és hogy minden joguk megvan ahhoz, hogy a zsidókkal egyenrangúak legyenek az élet minden területén, egyáltalán nem kell baloldalinak lenni. Csupán embernek.

Biztos vagyok benne, hogy Roni Daniel nincs egyedül. Sok zsidó, jobb- és baloldali szégyelli magát az izraeli arabokhoz való viszonyulásunk miatt. Biztos vagyok benne, hogy eljön a nap, amikor fordulópontként emlékezünk majd erre a sötét időre, amikor a mérsékelt és liberális társadalom hősiesen harcolt, és legyőzte a gyűlöletet és a rasszizmust.

Mert mindig hajnal előtt van a legsötétebb.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.