Markovits Mária - Ibi - fotó: Salamon Sára
Markovits Mária - Ibi - fotó: Salamon Sára

Elment egy barátom.
De ez így semmit nem mond. Az első izraeli barátom ment el:
Ibi – hivatalosan Markovits Mária.

Május 9. a béke napja. Negyedik napja éltem Izraelben. Meghívónk volt a H.O.H. megemlékezésére. Még Pesten voltam, mikor küldték a leendő izraelinek.
Büszkén szálltunk fel Haifán a buszra: Jeruzsálembe utazunk. Két hölgy ült mögöttünk, magyarul beszélgettek, nevetgéltek.

Aztán Jeruzsálemben, egy sarokra a rendezvénytől megint beléjük botlottunk. Útba igazítottak, beszélgetni kezdtünk. Mikor bemutattak volna minket egymásnak, csak mosolyogtunk: ismerjük már egymást. 

Ibi és Sosana.

Úgy beszélgettünk velük hazafelé, mintha régi barátok volnánk. Akkor még csak sejtettük, mekkora kincs a barátságuk. 

És most Ibi elment.

Nem tudom felhívni, ha történelmi vagy nyelvtani problémám van. Hogy keresse meg nekem a héberre fordított Molière-ek listáját. 

Az Izrael70Magyar című könyv szerkesztésekor naponta hívtam. Én voltam a szerkesztő és ő csak egy szerző, de bölcsessége, tárgyi tudása, rálátása nélkül gyakran helyben topogtam volna.

Be kellene mutatnom, de nincs türelmem az adatokhoz. Ha azt írom, hogy az Izraeli Szemle szerkesztője volt, az alapító Arje Kaddar halála után pedig a főszerkesztője, akkor legalább elhelyezem őt az izraeli magyar szellemi élet térképén. 

Gyakori szerzője volt az Új Keletnek, és – büszkén írom – az Izraelinfónak is.

Tíz napja beszéltünk, vele akartam indítani a heti lapszemlénket. “…majd a következőt, ha kicsit jobban leszek.”

Fotó: Silló Sándor

Küzdök az emlékeimmel, és a kegyetlenül rostáló internettel. Felhívhatnám Sosanát, de inkább leírom kapkodva, ami eszembe jut: Nem tudom, Erdély melyik városában született, de Kolozsváron tanult, bölcsész volt.

A férje révén alijázott. Ugyanabban a befogadó központban kezdték az izraeli életüket, mint mi. Nem volt zsidó, mégis kevés olyan igazi cionistát ismerek, mint amilyen ő volt. Nem kérkedett ezzel, és sohasem tagadta. Nagyon mélyen belegyökerezett az új hazájába. 

Ezzel együtt – vagy talán éppen ezért – minden szélsőségtől mentesen, bölcsen nézte Izraelt.
Haifát – szűkebb pátriáját – rajongásig szerette. Ha ott járok, ma is az ő szemével látom, annyit mesélt róla sétáink során.

Ha ezt olvashatná, szigorúan belejavítana, igazi jó szerkesztőként. Így most ilyen pongyola marad ez az írás, ahogy az első fájdalmam kilökte. 

Jó utat, Ibi!

Mi folytatjuk nélküled!

Az Új Kelet kolozsvári megünneplése

Markovits Mária Izraelinfón megjelent írásai: https://izraelinfo.com/author/markovits/