Az izraeli telepesek elutasítják Donald Trump béketervét a palesztin államra vonatkozó ígérete miatt

Izrael új térképe

A ciszjordániai zsidó települések képviselői elutasítják Donald Trump béketervét a palesztin állam létrehozásának ígérete miatt – jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi televízió híradása szerdán.

A telepesek elutasították a tervet, mert semmiképpen, semmilyen feltételek mellett sem hajlandók elfogadni a palesztin állam felállítását. “Ha ez az ára az izraeli fennhatóság kiterjesztésének a ciszjordániai településekre, akkor inkább lemondunk annektálásukról” – nyilatkozta egyik képviselőjük a televízióban.

“Nagyon zavarban vagyunk” – mondta David Elhajani, a ciszjordániai telepesek tanácsának vezetője a ynetnek. “Nem tudunk egyetérteni egy olyan tervvel, amely magában foglalja egy palesztin állam létrehozását, hogy veszélyeztesse Izrael államát, és a jövőben jelentős veszélyt jelentsen” – tette hozzá.

“Kijelentjük, hogy soha nem engedjük meg egy palesztin állam létrehozását, még az izraeli uralom ciszjordániai kiterjesztésének árán sem” – tette hozzá.

A telepesek vezetői kedden találkoztak Washingtonban Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, aki megpróbálta megszerezni támogatásukat a Trump-tervhez.

Szerinted megvalósul az "évszázad alkuja" Izrael és a palesztinok között?

Betöltés ... Betöltés ...