Sugárzó keleti nő, aki úgy gyönyörű, hogy nem szép. Izgalmas zenei út, ami a jemeni zene felől tart Európa felé. És nem fülbe-, hanem szívbemászó.
Nem vagyok érzelgős, nem szeretem a súgó-búgó énekesnőket, a dünnyögő férfiakat. Akinek fáj, az tépje szét a húrokat, harapjon a nádra, úgy fújja, verje szét a dobot, üvöltsön, nevezzen állatnak, tapossa szét a szívem. Akinek meg nem fáj, csak úgy dalolgat, hogy szórakoztasson, az tűnjön el, ne rabolja az időmet!
Általában.
De volt már, hogy otthon dőlt a kredenc, a taxiban nem tudtam, milyen címet mondjak, válóperes ügyvéd, üresen ásító bőrönd, kulcscsomó az asztalon. Végleg. Ráadásul karácsony, nyílt sebre a szeretet ünnepének sója.
És éppen előtte egy izraeli út. Egy filmforgatás. Először jártam itt akkor. 1996.
Az El-Al gépein még – régi szép idők! – videók szórakoztatták az utasokat. Aznap éppen Noa, Achinoam Nini koncertje hangolta az utasokat a távoli Izrael kultúrájára. Kellemes hang, vérprofi zenekar, melodikus dalok, szóval minden adva volt, hogy belealudjak.
Ehelyett egyre jobban érdekelt.
Sugárzó keleti nő, aki úgy gyönyörű, hogy nem szép. Izgalmas zenei út, ami az akkor még számomra ismeretlen jemeni zene felől tart Európa felé. És nem fülbemászó volt, hanem szívbemászó.
Jeruzsálemben megvettem mind a három CD-jét. Egy folyamat indult el vele. Sorra követték őt a polcomon az etno zene dívái: Cesaria Evora, Mercedes Sosa, Umm Kulthum, füstös hangok, asszonyi őserő, bársony fájdalom.
A szerelem édessége a lányoké, keserűsége az asszonyoké. Nem emlékszem, hol olvastam ezt, de ez fűzte össze új kedvenceimet, köztük Noát is.
És mindig a Boi Khala című dal ugrott elő, akkor is, mikor az alijára készülve korrepetáltam magam az izraeli zenéből, és azóta itt is többször: kávéházakban, taxiban, tengerparton. A szövege nem érdekelt. Dudorásztam én cigány nyelven, spanyolul, arabul, portugálul, hindiül, afrikai törzsi nyelveken, de soha nem akartam egy nép dalaihoz se közelebb kerülni ennél.
Ebből a sorból – úgy hozta a sorsom – Noa és a többi izraeli dalos ki fog lógni. Egy-két szót értettem csak ivritül, mikor kezembe került a dal angol szövege, maga az énekesnő fordította. Az rögtön kiderült számomra, hogy Chagall levegőben úszó szerelmes párjai, Lorca szerelemtől elzárt asszonyai, népballadáink tragikus titkainak vidékén járok. Honnan tudhattam volna, hogy ez nem egyszerű dalszöveg, hanem Lea Goldbergnek, Izrael egyik legnagyobb költőnőjének verse? Hogy ez az a dal, amelyet – hiába a sejtetett tragikus történet – minden esküvőn elénekelnek, csak mert az a refrénje, hogy „gyere menyasszony”? Mert a refrén dallama, mint a népdaloké, tiszta reményt sugall, a fájdalom fölé kerekedő vágyat. A versszakokban viszont visszasötétül a hangnem, a ritmika is könyörtelen; újra és újra feltámad a vágy, a beteljesületlen, a beteljesíthetetlen. A mátkát elnyelte a messzeség. A tengerbe veszett lányt hívó szerelmes. Szimpla képlet, de nem hagy nyugodni az a tény, hogy nő írta, nő énekli… de miért, ha ez egy férfi monológ?
Nekem egy nő fájdalmas története és a “gyere menyasszony!” refrén meg a nőnemű te (את) megszólítások a tengerbe veszett férfi kísértő szavai. Gyere mátkám utánam! Ezek a nő erotikus álmában a tengeri viharból kihangzó öngyilkosságba hívó szerelmes szavai. És mint a szirének hangja, csengő, tiszta és optimista. A reménytelenül elveszett szerelem ábrázolása éppen ezzel lép túl a melankólián és válik drámaivá, hogy újra és újra optimista reménykedésbe emeli a ballada hősét. A férfit? A nőt? Én a fordításban megpróbáltam nyitva hagyni ezt a kérdést.
Közelséged akár a tengeré
álmaim szétszaggatta.
Lélegzeted is a tengeré
sós szellőd áthatol rajtam
Ahogy a dagály hulláma
zokogása szívem rázza
úgy tör rám a vágy.
Gyere mátkám!
Vörös hold a tenger felett
ahogy forr a véred.
Vörös hold a tenger felett
vérem a véred.
Ahogy a dagály hulláma
zokogása szívem rázza
a neved, a neved, a neved
Gyere mátkám!
Hogy zárnám be ablakom
ha vihar közelít?
Hogy zárnám be ablakom?
meztelen lépteid
Hogyan zárnám be ablakom
a tenger sír értem?
Hogyan zárnám be ablakom
ha a vágyad ébren?
Bagoly vijjogja szét álmaim
minden éjjel
Gyere mátkám!
קרבתך וקרבת הים
גזלו את שנתי.
נשמת אפך נשבה מן הים
ותחדור, מלוחה, אל ביתי.
וגלים בדכים
עולים בבכים
למרומי אהבתי.
בואי כלה –
בירח אדום מול הים
מפכה דמך.
בירח אדום מול הים
דמי ודמך.
וגלים בדכים
זועקים בבכים
את שמך, את שמך, את שמך,
בואי כלה.
איך אסגור את חלוני
וקרובה הסופה?
איך אסגור את חלוני
ואת יחפה?
איך אסגור את חלוני
והים קרא?
איך אסגור את חלוני
ואת ערה?
והאוח מלב הליל
את שנתי קרע?
בואי כלה.
Előző kedvenc izraeli dalom:
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
