Nem utazhatnak be Izraelbe turisták Németországból, Svájcból, Franciaországból, Spanyolországból és Ausztriából, valamint az onnan hazatérő izraelieknek is házi karanténba kell vonulniuk két hétre – közölte az izraeli egészségügyi minisztérium.
A tárca közleménye szerint szerdától tilos a beutazás ezen nyugat-európai országokból, illetve olyanok számára is, akik az elmúlt két hétben ezekben az országokban jártak, amennyiben nincs számukra Izraelben olyan tartózkodási hely, ahol házi karanténba vonulhatnak.
Ezzel már 13-ra nőtt az ilyen országok száma, korábban ugyanis azok számára már bevezették a rendelkezést, akik távol-keleti államokban vagy Olaszországban jártak. Nem léphetnek be az országba olyanok sem, akik az elmúlt két hétben Iránban, Libanonban, Szíriában vagy Irakban jártak.
Benjámin Netanjahu, az átmeneti kormány miniszterelnöke az egészségügyi minisztériumban tartott sajtótájékoztatón arra kérte az izraelieket, hogy egy darabig ne fogjanak kezet egymással, hogy ezen a módon se terjedhessen a vírus.
Az újabb országok mellett szerdától tilos nagyobb nemzetközi konferenciákat rendezni Izraelben, az egészségügyi dolgozók nem utazhatnak külföldre, tilos több mint ötezer fős rendezvényt szervezni, ami egyben megtiltja a közelgő Purim ünnepén megtartott hagyományos felvonulások egy részét is.
Tilos ezen kívül olyan találkozókat tartani, ahol több mint száz olyan ember gyűlik össze, akik az elmúlt hetekben külföldön jártak. Felszólították a hatvanévesnél idősebbeket, valamint a krónikus betegségekben szenvedőket, hogy kerüljék a találkozást külföldről frissen hazatértekkel.
Jelenleg Izraelben 13 bizonyítottan koronavírus-fertőzött található, és egyikük a múlt héten egy több ezer nézős focimeccsen a szurkolók között tartózkodott.
Szerinted a koronavírus Izraelben...
- ...hamarosan országos járvány lesz, és leáll az élet (45%, 223 Votes)
- ...csak hisztéria, és holnapra vége (43%, 215 Votes)
- ...akármi is lesz, holnap alaposan bevásárolok (12%, 58 Votes)
Összes szavazó: 496
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója