Az éjszaka leple alatt Izraelben kormányzati puccs történt

A “veszélyhelyzet” leple alatt a nem megválasztott, átmeneti kormány háborút indított a demokrácia, a jogállamiság és az egyéni jogok ellen – állítja Uri Misgav a Háárecben.

“Korona-kráciának nevezik ezt a szemünk láttára létrejövő, minden vírusnál veszélyesebb diktatúrát. 2020. március 15-én, éjjel egy órakor, kormányzati és rezsim-puccs kezdődött Izraelben” – írja.

Egy átmeneti kormány (végrehajtó hatalom), amelyet soha nem választottak meg, amely nem nyerte el a közvélemény és a kneszet (törvényhozó hatalom) támogatását, úgy döntött, hogy felfüggeszti a bíróságokat (az igazságszolgáltatást). A 23. kneszetet holnap (hétfőn) felesketik, de a szimbolikus aktuson túl nem lehet összehívni, mivel tilos tíznél több embernek csoportosulni.

Más szavakkal: Izraelben a jogalkotóknak jelenleg nincs valódi eszközük a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. “A sürgős cél természetesen az volt, hogy elhalasszák a bűncselekményekben vádlott Benjamin Netanjahu miniszterelnök tárgyalását” – állítja Misgav.

Ezt azonnal sikerült elérni. A bírák megértették a célzást, és elhalasztották az eljárást két hónappal, május 24-ig . Emellett jóváhagyták a legszokatlanabb eszközöket is – a polgári személyek elektronikus megfigyelését a Sin Bet segítségével. Tilos tüntetni is a gyülekezési tilalom miatt.

Nincs olyan demokrácia, amely ne “vészhelyzet”, “sürgősségi rendeletek” és “átmeneti intézkedések” használatával bukott volna el. Ez történt 1933-ban Németországban is, amikor egy éves politikai káosz és három igazi döntést nem hozó választási kampány után Hindenburg elnök kinevezte az Adolf Hitler vezette kisebbségi kormányt. Hitler első lépése a jogalkotó rendszer lebontása és az „akkreditációs törvény” elfogadása volt, amely diktatúrává tette a Weimari Köztársaságot – emlékeztet Misgav.

Azóta is mindig “rendkívüli helyzet”-re hivatkoztak, akik szét akarták zúzni a demokráciát. Leggyakrabban ehhez külső ellenséget, vagy biztonsági fenyegetést használnak. Az egyetlen újítás ezúttal az, hogy az ellenség és a fenyegetés helyébe a koronavírus lépett.

Netanjahu jelenleg egy új rezsimet próbál bevezetni Izraelben, amelyet “korona-kráciának” nevezhetünk. Elképesztő, hogy vannak, akik meglepődtek. Netanjahu nem szándékozik törvény elé állni vagy evakuálni a Balfour utcai bunker-rezidenciát.

Ennek utolsó bizonyítéka ma reggel (vasárnap) történt. Mindössze négy órával korábban az egyetlen uralkodó, a nemzet atyja és megmentője, még elmondta napi beszédét alattvalóinak. De valamiért nem jelentette be a bíróságok bezárását.

Eközben Netanjahu a szokásos módon összpontosítja erőfeszítéseit a zsugorodó média nagy részének lelkes együttműködésével, semlegesítve a választási eredményeket. Miután toborzott egy dezertőrt, aki Orly Levi-Abakszisz képében elrabolt fél mandátumot, és miután gondoskodott róla, hogy nyomást gyakoroljon egykori hivatalvezetőire, Joaz Handelre és Zvi Hauserre, most “sürgősségi kormányra” szólított fel.

Természetesen vezetése alatt, és természetesen az arab pártok Közös Listája nélkül. Ő és eunuchjai újra és újra a “terror támogatóinak” nevezik őket. A teljes izraeli arab lakosságot képviselő 15 képviselőt, valamint a zsidó támogatóikat megjelölték, ők nem jogosultak a befolyásolásra.

Még a sürgősségi kormányban sincs helyük, bár a korona nem tesz különbséget a zsidók és az arabok, a cionisták és a nem cionisták között. Ez szintén része a rezsim puccsának. Ezen felül az orvosok és orvosnők, az ápolók és az ápolónők, az egészségügyi szakemberek, a gyógyszerészek és a gyógyszerésznők hatalmas hányada arab.

Ha én lennék az izraeli arab társadalom vezetője, bocsánatkérésre szólítanám fel a miniszterelnököt, annak kijelentésére, hogy abbahagyja a „terroristák támogatói” uszító és hazug kifejezés használatát, és ha nem, akkor háromnapos sztrájkot hirdetnék. Lássuk, hogy birkózik meg az egészségügyi rendszer a koronával és más betegségekkel Izrael arab állampolgárai nélkül, és utána majd beszélünk.

Valóban sürgősségi helyzet van, de nem a korona miatt. Izraelben 200 beteg van, és eddig nulla halott. Szakmailag és felelősségteljesen kell kezelnünk a fertőzés veszélyét, ugyanakkor meg kell védenünk az izraeli demokráciát. A diktatúra veszélyesebb a koronánál.

A koronából nagy százalékban ki lehet gyógyulni. A diktatúrát viszont nagyon nehéz helyrehozni, és magas árat fizetünk érte, amely radikális hatással lesz a kilenc millió, és nem nem pedig a 200 izraeli életére.

Az átmeneti kormány makrogazdasági szempontokra nem figyelő, elsietett, túlzó gazdasági döntései szintén feltételeket teremtenek a demokrácia összeomlásához. Minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy Izraelt ki lehessen vonni a Balfour utcai vádlott karmai közül, még mielőtt késő lenne” – figyelmeztet véleménycikkében Misgav.


Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.