Először Orly Levy árulta el szavazóit, a baloldali tábort, amikor trójai falóként a baloldali koalíció tagjaként juttatta be magát a kneszetbe. Első lépése ezek után az a rasszista kijelentés volt, hogy az arab szavazatok támogatásával nem támogatja Ganz megválasztását, mintha az arab nemzetiségű szavazók nem érnének éppen ugyanannyit, mint a zsidók, mintha az ő szavazataik nem érnének éppen ugyanannyit.
És most Ganz, aki azzal a jelmondattal szerezte meg választói bizalmát, hogy a köztörvényes bűnökkel vádolt Netanjahu nem lehet miniszterelnök, majd, noha őt, Ganzot bízták meg kormányalakítással, elárulva a rá szavazókat, beszállt a Netanjahu-vádlott vezette kormányba. Azért indult harcba, hogy leváltsa Netanjahut, de beállt mögé, köszönöm, nincs több kérdésem.
Szégyen. Többet Ganz vezette politikai erő rám ne számítson. És igen, csupa kisbetűvel, de nem mint szegény Nemecseknél, hanem ezúttal joggal: ganz áruló.
Értékesítési igazgató, Haifa