A héten vádiratot nyújtott be az izraeli főügyész a miniszterelnök hitvese, Sara Netanjahu ellen. A vád: minősített csalás, hivatali helyzettel visszaélés, többszázezer sékel értékű, szabálytalanul, drága vendéglőkből rendelt étel miatt, noha szakács is dolgozott a miniszterelnöki rezidencián.

Ami kimaradt: további ezres nagyságrendű vásárlások közpénzből – saját, személyes célokra, beleértve Sara szüleinek gondozásakor. Az ügyek többségében egyrészt Mandelblit főügyész a kormányfői házaspárral mélyen együttérző hozzáállása miatt nem született vádemelés, más esetben azért, mert a Netanjahu család végül visszaadta azokat a bútorokat, amelyeket „kicserélt” a rezidencia terhére és saját villájuk szépítésére. Ez  magában egy érdekes indoklás, hiszen nem sok olyan jogeset ismert, amikor a tolvajt azért nem ítélik el, mert visszaadta a szajrét.

Még nem tudjuk, bűnös-e a miniszterelnök felesége, azt majd a bíróság mondja ki. A kérdés azonban mégis az, maga a miniszterelnök, aki Saraval egy házban él, együtt étkezik, ugyanazokat a bútorokat használja, és minden valószínűség szerint közös háztartást és bankszámlákat vezet, tehát maga a miniszterelnök miért nem szerepel vádlottként ebben az ügyben? Mi az oka annak, hogy nem emeltek vádat ugyanezekben a pontokban a házastárs Netanjahu ellen is?

Az eredendő bűn

Mindannyian ismerjük az eredendő bűnt. Már akkor azzal védekezett Ádám: “Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem.” De Isten, a főügyésztől eltérően nem húzta kilenc hónapig a vádirat elkészítését, és azonnal büntetett is – viszont abból mindkét fél kapott, külön-külön is és közösen is.

Azóta is voltak már hasonló esetek. Izraelben például amikor illegális munkavállaló házvezetők alkalmazásán kaptak két neves házastársat. Az egyiket Yehuda Wienstein volt izraeli főügyész házában, a másikat pedig Ehud Barakéknál. Barak akkor éppen védelmi miniszteri posztot töltött be. Mindkét ügyben csak a feleségek ellen indult büntetőeljárás és el is ítélték őket. A férjeket nem keverték bele, mintha nem is abban a lakásban laktak volna, de az is lehet, bebizonyították, hogy ők magukra takarítottak?

A Netanjahu asszony által elkövetett bűncselekmények sokkal súlyosabbak egy munkavállalási engedély nélküli takarító alkalmazásánál (ez igen elterjedt Izraelben), nem beszélve a még vádiratra váró további ügyekről, leginkább a tengeralattjárókkal kapcsolatos korrupciós ügyről. De a módszer ugyanaz: a férj sérthetetlen, megússza a felelősségre vonást. Ez nem csak azért vérlázító, mert kettős mércét jelent a kivételezettek, a politikusok ügyeiben, hanem maga a hozzáállás: természetes az, hogy a házimunka, sütés-főzés, takarítónő alkalmazása csakis az asszony területe, mert ilyen földhözragadt, piti ügyekkel egy fontos férj nem is foglalkozik. „Ma nagyon jól sikerült a vacsi, Sara, ez még egy luxusétteremben is elmenne…”

Lehetne másként

Nem lehet nem megemlíteni egy további esetet, amely 1977-ben történt, amikor Lea Rabin amerikai dollárszámlájáról számolt be a korabeli sajtó. A külföldi számlatartás abban az időben bűncselekménynek számított, és Rabinné nem záratta be a számlát, amikor amerikai diplomáciai kiküldetésük lejárt. Yitzhak Rabin azonban nem bújt a felesége szoknyája mögé. Ezekkel a szavakkal mondott le a miniszterelnökségéről: „Mindkettőnket terhel a felelősség mind erkölcsileg, mind hivatalosan, nem lehet tőlem elválasztani Leát, én is ugyanúgy felelős vagyok, mint Ő.”

A Netanjahu-ügyben a „Lea” szó könnyen behelyettesíthető lehetne a „Sara” szóval, de Netanjahu inkább a médiát vádolja, amely állandóan csak üldözi szeretett feleségét. Viszont a balhét nejével viteti el, és mindezzel Netanjahu asszony is együttműködik. Önként és felemelt fejjel védi urát, szinte testével hárítja el tőle a jog haragját, a vádiratot, a cselekményeiért való felelősségre vonást – ami akár lemondásához is vezethetne.

Mi pedig ezen a kis gumicsonton rágódunk, miközben ég a ház a fejünk felett és a piromániások szabadon garázdálkodnak.

Ügyvéd, az Izraelinfo főszerkesztőhelyettese, állandó szerzője