A koronavírus farvizén Beni Ganz beevezett Netanjahu csapdájába. És minden jel szerint a munkapárti Perec és Icik Smuli is. Szomorú ez, mert a demokrácia egyik legalapvetőbb értékét adta fel, s visszaélt szavazói bizalmával. Választási programjuk legfőbb üzenete a Netanjahuval való szembenállás, a hatalom éléről való leváltása, és másfajta, értékeken alapuló, tisztességesebb kormányzás ígérete volt. Ennek képviseletét ígérte, erre kapta a támogatást szavazóitól.

Amikor mégis beállnak Netanjahu mögé, akkor kijátsszák a demokratikus rendszerek legalapvetőbb szabályát, vagyis visszaélnek a szavazóktól kapott mandátummal. Szavaikat ezek után az ország lakosságának legalább a fele már nem fogja elhinni, s tovább mélyül Izraelben a demokrácia válsága. A politikusok mind hazudnak? Akkor miért álljunk mögéjük, miért szavazzunk rájuk?

A koronavírusnak azonban vannak pozitív hozományai is: például ismét kiderült, hogy a hosszas, több évtizedes uszítás és megosztás ellenére is egy csónakban evezünk Iránnal, az “ősellenséggel”. Egymás iránti – vagy legalábbis a ránk erőltetett vezetők szólamai szerinti – gyűlöletünknél sokkal erősebb az igazi közös ellenség, például egy, az emberiséget nemzetiségtől, bőrszíntől, vallástól függetlenül egyformán fenyegető fertőző betegség.

Annak idején tizenhárommilliárd sékelt költött el Benjamin Netanjahu adósékeleinkből egy Irán elleni légi-hadművelet gyakorlására. Noha mind az izraeli hadsereg vezetői, mind az USA megmondta előre, hogy egy ilyen támadás kivitelezhetetlen, és soha nem kerülhet rá sor. Ennek a rengeteg pénznek az eltapsolása helyett inkább a valódi ellenséggel szemben kellett volna felkészülni, és legalább színvonalon kellett volna tartani az egészségügyet. Nem kellett volna egy évtizeden át forráskivonásokkal teljesen lepusztítani. Ha hatalmas gazdasági, és személyes karantén-áldozatunk ellenére elharapódzik és lecsap ránk a fertőzés, akkor könnyen meglehet, hogy Netanjahunak még vizsgálóbizottság előtt kell majd felelnie a közszférát elszegényítő, felelőtlen politikájáért.

Most mennyivel jobban állnánk, nem kéne teljesen lepusztítanunk önkezünkkel a gazdaságunkat, hetekre lakás-bunkerekbe vonulnunk. Sokkal nagyobb lenne a mozgásterünk, kevesebb megszorító intézkedéssel is megúsznánk, hiszen bízhatnánk az egészségügyben, hogy megbirkózik a növekvő számú beteggel. Abba is bátran belegondolhatunk, hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni az eddig hétszáznyolcvan millió sékelbe kerülő Netanjahu-magánrepülőgép helyett.

A vírus másik tanulsága: ebben a világban élünk, hallgatnunk kell a tudósokra. Nem azokra, akiket mi annak nyilvánítunk, hanem azokra, akiket az akadémia világa ítél relevánsnak. Trump és Boris Johnson azt hitték, hogy ebben is diktálhatnak, sok-sok halálos áldozattal fizetnek érte népeik.

És egy különösen fájó pont: a szigorúan vallásos zsidó közösségek is megfizetnek szerte a világon ugyanezért, ők az egyik legfertőzöttebb csoport világszerte.

A huszonegyedik században nincs helye a bezárkózásnak, mert Brooklyn és Bnei Brak legzártabb szuper-ultra-ortodox helyeit is eléri a vírus. Itt és most élünk, oda kell figyelni a körülöttünk zajló világra, és el kell fogadnunk a tudomány kínálta válaszokat életünk védelmére, mert azoknál nincs jobb.

Az egészségügyi minisztérium vizsgálata szerint a haredi Bnei Brakban teszteltek harmada hordozza testében a vírust. Éppen a számukra legfontosabb nagy tudású, idős rabbik, a haszid udvarokat vezető idős admorok a legveszélyeztetettebbek. Csak az izraeli orvosokban bízhatunk, hogy nemzedékünk zsidó tudományainak bölcseit ne ragadja ki közösségeikből a koronavírus.

Nem csak az eltapsolt pénzek fájnak, hanem a valódi összefogásra, szolidaritásra nevelés, illetve a vezetőkbe és az államba vetett bizalom hiánya. Mit ér most az ortodoxokat rendőrökkel kergetni Mea Searim és Bnei Brak utcáin, mikor már nagy részük beteg, ellátásra, kórházi ágyra, lélegeztetőre szorul, más állampolgárok (a mi) adópénzén? Litzman ortodox egészségügyi miniszter és “természetes szövetségeseik” a kormányalakításban, az elmúlt évtizedek és a jelenlegi izraeli vezetők, ha már az egészségügybe nem, legalább abba fektettek volna, hogy a társadalom különféle, megosztott csoportjai között legyen bizalom, kooperáljanak – és amikor azt mondják nekik, “stay the fuck home”, akkor maradjanak otthon. Most már sajnos késő.