A kneszet koronabizottságában elhangzott szakértői becslés szerint Bnei Brak 200 ezer lakosából 75 ezren lehetnek fertőzöttek. Mindezek ellenére még ma (csütörtökön) is gyülekeztek az ott élő ultraortodoxok csoportjai, és tüntetéseket rendeztek egymás szoros szomszédságában az utcákon a 13-as tévé felvételének tanúsága szerint.

A tervek szerint az izraeli hadsereg elit egységeit küldik a Tel-Aviv melletti városba, hogy otthonaikba kényszerítsék a lakosokat. Közben 4500 nyolcvan évesnél idősebb evakuálására is készülnek a városból.

A korona-betegek mintegy fele ultraortodox a kórházak jelentése szerint. Más lakossági csoportok egyre ellenségesebben fordulnak feléjük, noha valójában elsősorban nem ők tehetnek róla, hogy a fertőzés gócaivá váltak lakónegyedeik. Az állami vezetők ismerik sajátos szubkultúrájukat, hogy nem jutnak hozzá a média főáramához, nincsenek televízióik, nem hallgatnak világi rádiót, sőt még telefonjaik is kóserek, vagyis elzárják útjukat a közösségükön kívüli információ túlnyomó többségétől.

A kialakult rendkívüli helyzetben gyors intézkedésekre van szükség: zárlat alá kell vonni a Tel-Aviv melletti várost, hogy ne terjesszék el a kórt Gus Dánban, az ország centrumában, és az egész országban, ahol a többhetes karantén nyomán mindeddig viszonylag kevéssé kapott lábra a fertőzés.

A zárlat idején gondoskodni kell az ott élők ellátásáról akár a katonai adagok folyamatos kiosztásával, s meg kell akadályozni, hogy a peszah ünneplésénél egymást látogassák az emberek. Tovább nehezíti a helyzetet a város rendkívüli zsúfoltsága, kicsiny lakásokban élnek rengeteg gyermekkel nagycsaládok, akiknek az otthon tartása különösen nehéz, és komoly feladat.

Éjszakai, telefonon történő szavazás után a kormány azonnali zárlatot rendelt el Bnei Brak városában. Kizárólag erre engedéllyel rendelkezők, illetve orvosi-, szociális ellátást nyújtó személyzet léphet a járvánnyal sújtotta városba ezentúl.

Ezzel a cikkel emlékezzünk a békés, sabesz előtti hétköznapokra. : Izraeli gasztro-túra haladóknak – Sábesz előtti bevásárlás Bnei Brakban

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.