Bibi és Rivlin a szemünkbe hazudtak

A helyi média beszámolója alapján Izrael két legfontosabb állami vezetője, Benjamin Netanjahu kormányfő és Reuven Rivlin államelnök megsértették a karanténra és a szociális távolságtartásra vonatkozó rendeleteket.

Netanjahu a nem vele egy háztartásban elő felnőtt fiával, Rivlin pedig egyik lányával, annak férjével és az unokáival ünnepelte szerdán a széder estét. Mindketten az állami rezidencián látták vendégül a családot.

Az izraeli polgárok már hetek óta karanténban élnek, vagyis csak az egy háztartásban élők érintkeznek, százezrek már hetek óta nem látogatták meg idős, külön élő szüleiket, nagyszüleiket. Ezt elkerülendő az ünnep estéjén általános kijárási tilalmat is elrendeltek. A társaságra vágyó emberek erkélyeken, számítógépes alkalmazások segítségével próbálták ezt a zsidóságnak annyira fontos, általában nagy családi és baráti körben ünnepelt eseményt megtartani.

A két vezető már önmagában is felháborító magatartása még inkább gyomorforgató, mert erre – magyarázatuk szerint is – úgy került sor, hogy a családot soron kívül, többször is leteszteltették, hogy a találkozás veszélyét csökkentsék.

Netanjahu sikertelenül tagadta, Rivlin bocsánatot kért a történtekért.