Járványügyi megszorításokkal készülnek savuot ünnepére Izraelben

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Járványügyi megszorításokkal készülnek a csütörtök este beköszöntő savuot ünnepre Izraelben – jelentette a ynet.

A savuotot elsősorban a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó településeken, a kibucokban és a mosavokban szokták megülni, az új termés, az idén született jószágok, sőt kisgyermekek bemutatásával, összejövetelekkel, felvonulásokkal, de idén a koronavírus-járvány miatt a közösségek nagyszabású gyülekezése elmarad.

Az egyes települések az évtizedek során sajátos rituálékat alakítottak ki maguknak: van, ahol az abban az évben született kisbabákkal együtt táncolnak a szülők, van ahol traktorfelvonulást rendeznek, és vannak lovasbemutatókkal ünneplő falvak is.

Idén a koronavírus árnyékában az ilyenkor szokásos táncos örömünnepet a legtöbb helyen előre videóra rögzítették, és a falvak lakói otthonaikban tekinthetik meg a felvételeket.

A Galilea északi részén lévő kibucok felkérték tagjaikat, hogy idén ne hívjanak vendégeket az ünnepre, még máshol élő gyermekeiket, unokáikat sem. Jezréel-völgyben lemondták a jelentősebb eseményeket, benne a már komoly hagyományra visszatekintő “Tej és méz fesztivált” is.

- Hirdetés -

Ahol mégis rendeznek “élő” műsort, ott az egészségügyi minisztérium utasításai alapján két méteres távolságot kell tartani mindenkitől, aki nem közeli családtag, mindig maszkot kell viselni, és legfeljebb ötvenen gyűlhetnek össze. A fokozottan veszélyeztetetteknek azt javasolják, hogy maradjanak otthon.

Savuót a peszah és a szukot vagyis sátoros ünnep mellett a három zsidó zarándokünnep egyike, amikor az ókorban el kellett zarándokolni a jeruzsálemi Szentélyhez, amíg a rómaiak időszámításunk szerint 70-ben le nem rombolták.

Ezen az elsősorban mezőgazdasági ünnepen a gabona betakarítását, az új kenyeret ünnepelték, s mellette vallási jelentése is született: Mózes ekkor kapta meg a Sínai hegyen a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat. A keresztény kultúrában új tartalommal a pünkösd került a helyére.

Izraelben az utóbbi hetekben fokozatosan visszaszorult a járvány, de az elmúlt három napban enyhe emelkedést mértek az újonnan fertőzöttek s főként a súlyos betegek számában. A koronavírus megjelenése óta 16 793 fertőzöttet tartottak nyilván, akik közül 14 570-en már meggyógyultak. Jelenleg 41-en vannak súlyos állapotban, közülük 38-an lélegeztetőgépen, ami az előző naphoz képest ötfős növekedést jelent. A halálos áldozatok száma eddig 281.

close

Regisztrálj hírlevelünkre!

Melyik hírlevelet szeretnéd kapni?