Sokan dumáltak a kommunizmusról, de igazából az egész világon csak Izrael földjén valósult meg.
Egyike lehettem a társadalmi álom megvalósítóinak, bár amikor 1949-ben Izraelbe kerültem, még csak a lelkemben volt meg a szándék, hogy kibucot építsek. Nir David volt a kibucunk hivatalos neve, bár a tagok meg a többi ott élő máig Tel Ámálnak nevezi.
Újdonságnak tűnt nekünk ez az életforma. Mindenki nyolc órát dolgozott, és a nap a közös étkezdében ért véget. Háromszor ehettünk naponta, választásra pedig nem volt lehetőség, bár péntek este, amikor halat kaptunk, a felszolgáló megkérdezte, fejet vagy farkat szeretnénk, és főzve vagy sülve kerüljön a tányérra.
Megérkezésünk után eleinte nem volt hús, vagy ahogy akkor a vicc járta: a chavér két esetben kaphat húst, ha ő beteg, vagy ha a levágott borjú. (Effélét még magyar földön is mondtak: Ha a paraszt tyúkot eszik, vagy ő beteg, vagy a tyúk.). Reggelire fél kemény tojást kaptunk. Erre meg úgy szólt a vicc, hogy a tyúkokat bizonyára zsilettpengével etetik.
Péntekenként este az összes ruhát beadtuk a mosókonyhába, hazafelé pedig tiszta ruhát kaptunk a következő hétre. Ez az eljárás már újdonság volt, mert a ruhákba bele volt írva a tag neve.
Az öregek azt mesélték, hogy valamikor csak a ruha mérete számított, és egyáltalán nem voltak „névre szóló” ruhák. Ugyancsak a régi időkben egy zuhanyozó volt asszonyoknak és férfiaknak, mert ugye mind egyetlen emberi fajhoz tartozunk, különbség nélkül. Mindenesetre amikor megérkeztünk, már voltak külön zuhanyozók.
Pénzt tulajdonképpen nem láttunk – bár nem is nagyon kellett.
Amikor valaki szabadságra ment – a chavérnak évente hét napi munkaszünet járt –és megmaradt pár fontja, azonnal beszolgáltatta a pénztárnoknak. Hasonló volt az eljárás, ha valakinek orvoshoz kellett mennie a közeli városba. Az egyenlőség ebben teljes volt: akár fontos beosztást töltött be valaki, akár a közös konyhán mosogatott, ugyanabban részesült. A különbség abban jelent meg, hogy akik több évet viselték el ezt a furcsa életformát, azok előbb kaptak saját új házat, saját fürdőszobával.
Minden héten egyszer, vacsora után összejöttek a kibuc tagjai, ahol a közösségi élet szabályairól döntöttek. Minden tagnak joga volt részt venni a vitában, de a szavazással hozott döntés mindenkire érvényes volt.
Mindez megváltozott, miután a feleségemmel kiköltöztünk a városba. Sokszor visszamentünk látogatóba, és egyszer csak azt vettük észre, hogy bár pénz még mindig nincsen használatban, de a sógorom tulajdonképpen kártyával fizetett.
Nos, azóta megszűnt a kommunizmus Magyarországon, Oroszországban és az izraeli kibucban is. A vásárlás pénzzel zajlik. Minden tagnak saját bankszámlája van, és ha véletlenül milliókat örököl, abból akár ki is bővítheti a házát.
Az egykori idealista kibuc világiasabb lett – de elképzelhető, hogy a tagjai is jobb körülmények között élnek. Sok szerencsét nekik!
