Az izraeli Electreon Wireless start-up olyan útszakasz telepítését tervezi augusztusban, mely haladás közben tölti az elektromos autókat. Ez nem az első ilyen próbálkozás, azonban jelenleg úgy fest, ez lehet az első, ami meg is valósul. Tesztjelleggel egy két kilométeres szakasz épülhet meg elsőként.

Svédországban is van a cégnek egy projektje, ami a COVID járvány miatt lelassult, azonban a szigorítások mérséklésével újra indulhat a teszt. A svéd projekt keretében közel négy kilométer utat terveznek megépíteni, ami egy reptér elektromos buszait, valamint elektromos teherautóit fogja tölteni. A projekt költsége megközelítőleg 12 millió dollár, amit nagyrészt a svéd kormány áll.

Oren Ezer, az Electreon vezérigazgatója szerint a megoldás egyik legfőbb előnye, hogy az elektromos önvezető autók gyakorlatilag megállás nélkül közlekedhetnek az ilyen útszakaszon:

„Ha elképzelsz egy világot, melyben kilépsz az utcára és rendelsz egy robottaxit, akkor azt úgy képzeled, hogy a vállalat öt órán keresztül töltötte az autót?” – nyilatkozta a Bloombergnek.

A társaság réztekercseket helyezne az útburkolat alá, amik vezeték nélkül továbbítanák az energiát az elektromos autókba szerelt vevőkészülékbe áthaladás közben. Azt állítják, a kivitelezés gyorsan történik, közel 1 kilométert tudnak telepíteni egyetlen éjszaka alatt.

A megoldás másik nagy előnye, hogy az elektromos autóknak kisebb akkumulátorokra lenne szüksége. Ez az árukat, valamint a súlyukat is csökkenthetné, ami jelentős előnyt jelentene az elektromos autózás számára.

A vállalat első körben buszjáratok ellátását kívánja megoldani Tel-Avivban, azonban később minden járműre kiterjesztenék a hálózatot, az egész várost átszőve.

FORRÁSe-cars.hu