Az izraeliek inkább ellenzik, mint támogatják a ciszjordániai annektálást

Részlet "A telepesek" című filmből

Egy új közvéleménykutatás szerint több izraeli ellenzi, mint amennyi támogatja a július 1-től meghirdetett ciszjordániai annektálást – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap vasárnap.

A baloldali Genfi Kezdeményezés Csoport által megrendelt és közzétett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 41,7 százaléka ellenzi a ciszjordániai részeknek a Trump-béketervben engedélyezett annektálását, 32,2 százaléka pedig támogatja azt.

Körülbelül 48 százalék úgy véli, hogy ez a várhatóan az amerikai vezetéssel egyeztetett lépés veszélyeztetné a béke elérésének esélyét a palesztinokkal, viszont 13,8 százalék úgy gondolja, hogy elősegítené a béke kilátásait.

A megkérdezetteknek mindössze 3,5 százaléka említette meg az izraeli fennhatóság kiterjesztését, amikor az ország két legfontosabb prioritásának megnevezésére kérték. A gazdaságot 42,4 százalék, az egészségügyet 24,6 százalék, a biztonságot pedig 17,4 százalék említette a legfontosabb kérdések között.

A felmérés szerint még Benjamin Netanjahu miniszterelnök jobboldali kormányzó Likud pártja támogatónak is csak a fele állt az annektálás mögé, miközben Beni Ganz védelmi miniszter centrista Kék-Fehér pártja szimpatizánsainak többsége elutasítja ezt a lépést.

A közvélemény-kutatást június elején végezték el 621, Izrael felnőtt lakosságát reprezentáló válaszadóval. A hibahatárt 3,9 százalékban határozták meg.