Kcicot, izraeli fasírt recept

Kcicot a tálon

Az eredeti recept adaptációja, rövid (vagy majdnem rövid) tőmondatokban.

Rövid tőmondatokban fogalmazni, alany, állítmány, tárgy, határozó és jelző, magyarázza újkori mentorom, ki támogat elhatározásomban, hogy kreativitásomat a szavak mondatokká fűzése terén is kiélhessem. Intését megfogadva írom tehát receptem.    

Alany: Én, aki folyamatosan belegabalyodok saját gondolataim szövevényének leírásába. Különösen azóta, hogy az addig tanult öt-hat nyelv után a hébert is belegyömöszöltem a fejembe. (A beszédproblémásoknál a komputertomográfos vizsgálatok szerint nemcsak a beszédközpont aktivizálódik beszédkor, hanem egyidejűleg több különböző gócpont is. Nálam ez a szétszórt aktivitás teljes zűrzavart okoz. Mióta héberül is beszélek, néha a legegyszerűbb nevek, szavak sem jutnak eszembe. Nem találom az utat hozzájuk, olyan sok helyre raktároztam a mindenféle társult megjegyzendőkkel.)

Állítmány: Bemutatom azt, hogy miként készítettem el ma reggel a fotón is látható kcicákat.

Tárgy: Kcica, mely nem cica. Ez egy héber szó, jelentése fasírt. A likcoc, azaz vagdalni szóból képződött. Leginkább többes számban használjuk, mint kcicot. Nem, nem akicot, ne keverjük össze a szóval, melynek jelentése csípés, harapás, melyet a szúnyogok ejtenek az óvatlanon. A héber tele van nagyon hasonló, egy hangzóban különböző szavakkal.

Határozó: Az izraeli fasírt nemcsak nevében különbözik magyar testvérétől, hanem a hozzávalókban is. Nem adunk hozzá áztatott péksüteményt, sem tojást. Ízesítése is más. Van benne fokhagyma, a paprikával szemben a kumin, a petrezselyem helyett pedig inkább a kuszbara (korianderzöld) a dominánsabb itt, a Közel-Keleten. Gyorsan elkészíthető. Kiélhetjük alkotókészségünket, finoman változtatva a hozzávalók arányán, illetve a fűszerezésen. Az itt közölt recept az én adaptációm.

Jelző: Finom, illatos, minden alkalommal kicsit más, és mégis tutira elfogy. Omlós, szaftos. A zöld fűszerek aromájától üde. A ropogós hagymadarabok, fenyőmagok gazdagította textúrája növeli kulináris élménnyé ezt az Izraelben is a hétköznapokra szánt, a vacsoraasztalokról ismert fogást.

Hozzávalók négy személyre:

  • 800-1000 g kétszer darált marhahús, lehetőleg kissé kövérebb, zsírosabb fajta (a hentesek a kiválasztott darabot, kérésre minden gond nélkül átdarálják másodszor is)
  • 4 evőkanál étolaj (kanola-, olíva- vagy napraforgóolaj is megfelel)
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál sűrített paradicsom
  • negyed csokor petrezselyem
  • negyed csokor kuszbara (koriander zöldje)
  • negyed csokor nána (fodormenta)
  • 20 g fenyőmag
  • fekete bors, só, csipet kumin (római kömény)

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát, fokhagymát egy kanál olajon üvegesre pirítjuk. Félretesszük, és a fenyőmagokat is enyhén megkapatjuk a lángon. A zöld fűszereket megvágjuk, majd egy nagyobb tálban összekeverjük az összes hozzávalókkal, kivéve az étolajat, melyből csak egy kanálnyit adunk a húsmasszához. Tenyerünkben is elférő, enyhén meglapított, ovális húsgombócokat gyúrunk. Az előzőleg használt serpenyőt egy papírtörlővel kitöröljük, és a megmaradt kanál olajunkat jól felforrósítjuk. Beleszedjük a kcicáinkat, melyeket közepes lángon pirosra sütünk. A túloldalukat fedő alatt is pároljuk egy kis ideig, hogy rendesen átsüljön. Ha a hús mélyhűtve volt, ami Izraelben elég gyakori, akkor valószínűleg sok levet enged, melyet a legvégén, nagy lángon egy-két perc alatt elfőzünk.   

A kcicákat ízlés szerint paradicsommal, kis zöld fűszerrel díszítve tálaljuk, majd rövid tőmondatokban közöljük családunkkal vagy barátainkkal, hogy

“Kész a kaja! Lehet enni!”