Nincs egyezség az utolsó tanítási napról

Fotó: Wikipédia

Nem született egyezség a tanév lezárásáról Izraelben péntekig, az elvileg utolsó középiskolai tanítási napig, a tanárok szervezetei ugyanis elutasítják a minisztérium kilenc napos tanév-hosszabbítását, miközben az országban csütörtökön újra jelentősen megemelkedett az új fertőzések száma – jelentette a Jediot Aharonot című újság online változata, a ynet.

Az oktatási minisztérium az ügyben a munkaügyi bírósághoz fordult, mert a tanárok nem hajlandók vállalni a tanév kilencnapos meghosszabbítását, arra hivatkozva, hogy a koronavírus miatti vesztegzár idején is folytatták interneten a tanítást. A bíróság döntése hatással lesz majd az általános iskolai tanítók helyzetére is: tőlük is kilenc extra napot kér a minisztérium a szokásos június végi tanévzáráshoz képest.

A döntés a kisiskolás és óvodás gyereket nevelő családok életét is komolyan befolyásolja, ugyanis az izraeli gazdaság és a szülők számára komoly segítséget jelentene a kisebbek tanintézményekben tartása augusztus első felében, hogy ezzel megkönnyítsék a szülők munkavégzését, illetve könnyítsenek pénzügyi helyzetükön abban az értelemben, hogy ne kelljen komoly összegeket kifizetniük nyári táborokért vagy gyerekfelügyeletért.

Izraelben az utóbbi három hétben folyamatosan emelkedett az új koronavírus-fertőzések száma, csütörtökön – április óta először – közel 350 új esetet diagnosztizáltak. Az új vírushordozók többsége fiatal, sokan közülük tünetmentesek, és számuk növekedése a tesztek számának jelentős növekedésével is összefügg.

Az új izraeli egységkormány felállított egy “koronavírus-kabinetet” a járvány kezelésére, amelyre hatalmas nyomás nehezedik, hogy – elkerülendő a gazdasági válság további mélyülését – folytassák a járványügyi korlátozások enyhítését, a fertőzések számának növekedése ellenére.

A 12-es kereskedelmi televízió beszámolói szerint a vezetői iránti bizalmát elvesztett lakosság is egyre jobban ellenáll, nem engedelmeskedik a gyakran ellentmondásos megszorító intézkedéseknek, emiatt egyre nehezebb az óvintézkedések betartatása.

A járványt kutató Dov Schwartz professzor szerint június elején, az iskolák újranyitása nyomán a fertőzési együttható (amely azt mutatja, hogy egy-egy beteg átlagban hány újabb embert fertőz meg) hirtelen 2,5-re emelkedett, bár azóta újra 1,5-re csökkent.

A visszaesést nem kormányzati intézkedések okozták, hanem a lakosság magatartása: a szülők, az igazgatók és a polgármesterek megtagadták a nyitást, és lehetővé tették a középiskolások számára, hogy otthon maradjanak, sok település saját kezdeményezésére bezárta az iskolákat. Az osztálytermek látogatottsága és zsúfoltsága csökkent, s a fertőzés is arányosan csökkent – mutatott rá Schwartz professzor.

Szerdán az izraeli kormány koronavírus-kabinetje a növekvő fertőzés ellenére megszüntetett régebbi korlátozásokat: kedden újra elindulnak a vonatok, és akár 250 fős közönséggel zajló kulturális rendezvényeket vagy 500 fős koncerteket is meg lehet tartani.

Izraelben jelenleg 4201 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, ez a szám május 29-én még 1917 volt. A járvány megjelenése óta eddig 20 243 fertőzöttet diagnosztizáltak, és 304-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Jelenleg 40-en súlyos betegek, 28-an vannak lélegeztetőgépen.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.