Megugrott az öngyilkosságok száma • Gabi Barbas professzor lesz a koronacár? • A kormány kiiktatná az “akadékoskodó” kneszetet

Tüntetők torlaszolják el ma reggel a kneszet bejáratát - fotó: CrimeMinister

Benjamin Netanjahu a KAN közrádió szerint meg szeretné tenni koronacárnak Gabi Barbas professzort, de ez továbbra sem történt meg, noha a járványügyi szakemberek április óta erre kérik a kormányfőt. A rádió értesülései szerint Barbas – akárcsak a korábbi jelöltek – csak akkor vállalja, ha jogköröket is kap feladatához, vagyis végrehajthatja szakmai szempontokból meghozott döntéseit, ami azt jelenti, hogy nem a politikai vezetők rendre a járvány kezelésétől idegen okokból meghozott lépéseit fogják kihirdetni, visszavonni, módosítani, ahogy eddig történt. Emiatt Barabás kinevezése késik, már két napja ígérik… Továbbra sincs terv és stratégia a válság kezelésére.


Mára ígérték a “nagy koronatörvény” megszavazását a kneszetben. Ez a törvény rendkívüli jogkörökkel ruházná fel a kormányt és vezetőjét a koronajárvány kezeléséhez. Elrendelhetne akár teljes zárlatot, betilthatná és korlátozhatná a tüntetéseket. Ez ellen zajlott a kedd esti, a rendőri brutalitás miatt erőszakba torkollott jeruzsálemi tüntetés, melyen ismét letartóztattak több tucat fiatalt. A törvény célja az “akadékoskodó” kneszet kiiktatása, hogy a törvényhozók bizottságai, a rendelkezések értelmét és hatékonyságát vitató kérdései ne akadályozzák a kormányt. A ynet értesülései szerint a tiltakozások nyomán enyhítettek törvénytervezet eredeti szigorán, de egyelőre nem világos, hogy miféle új jogszabály elfogadását tervezi szerdára Benjamin Netanjahu, szokásának megfelelően várhatóan a késő éjszakai órákban, amikor Izrael népe alszik, és a képviselők is fáradtak már vagy hazamentek.


Az Egészségügyi minisztérium javaslata szerint ismét terítéken a teljes zárlat. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, húsz napon belül ezer súlyos betegünk lesz, tárták újabb, matematikai képletekkel igazolt értékelésüket a miniszterek elé. A minisztérium hasonló jóslatai a járvány tavaszi hullámában rendre alaptalannak, rendkívül túlzottnak bizonyultak, s a 12-es tévé pénteki műsorában a tel-avivi Ichilov kórház igazgatónője tapasztalatai alapján erősen vitatta őket. A teljes zárlat ügyét holnap vitatják meg. Az egészségügyi minisztérium indokolásához hozzáfűzte, hogy az egészségügyi rendszer csak 750 súlyos állapotban lévő betegnek képes optimális ellátást biztosítani.


Elakadt a “minden lakosnak csekk” program is, mely pénzsegélyt juttat alanyi jogon minden izraelinek a leggazdagabbak kivételével. Kiderült, hogy a társadalombiztosítónál (Bituach Leumi) hiányoznak a megfelelő adatok kétmillió állampolgárról a pénz kézbesítéséhez, miután ezen adatbázist 2019 óta nem frissítették.


17 napos sztrájk után a kormány megállapodott a szociális munkásokkal. Megreformálják bérüket és egyszeri, 9-11 ezer sékeles koronasegélyt is kapnak két részletben. Teljes cikk


Követelésük teljesítésével véget ért az ápolók sztrájkja. Az ápolók szövetsége és a pénzügyminisztérium között megszületett egyezség szerint kétezer új ápolói állást hoznak létre az egészségügyi intézményekben, és időlegesen, a koronavírus-járvány elleni harc idejére több száz orvost és biztonsági őrt alkalmaznak. Teljes cikk


A koronavírus miatti gazdasági válsághoz kötik az öngyilkossági kísérletek számának drasztikus megugrását. A Haaretz felmérése alapján idén május óta az “Eran” telefonos elsősegély szolgálat 70 olyan öngyilkossági szándékkal fenyegető bejelentést kapott, amely szükségessé tette a mentők beavatkozását, szemben a 2019-es 10 ilyen esettel. Az Egészségügyi Minisztérium adatai is azt mutatják, hogy a múlt hónapban az öngyilkosságra utaló halálesetek száma 58%-kal nőtt tavaly júniushoz képest.


Benjamin Netanjahu miniszterelnök lemondását követelték a kormányfői rezidenciától az izraeli törvényhozás, a kneszet épületéhez vonuló tüntetők Jeruzsálemben kedden. A mélyülő koronavírus-válság és a korrupciós vádak miatt a rezidenciánál már szinte mindennapos tüntetést csaknem harminc szervezet közösen hirdette meg, köztük a vendéglősök szervezete is. Teljes cikk


Jóváhagyta hétfőn az izraeli parlament azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a belföldi elhárítás számára, hogy jövő januárig nyomon kövesse az új típusú koronavírussal megfertőződött embereket. Teljes cikk


A 12-es televízió csatorna szerda reggeli adásában Naftali Bennet élesen bírálta a kormányt a korona vírus ellen tett elégtelen lépései miatt. Értékelése szerint nincs szükség újabb korlátozásokra. “A válságkezelésben inkább a józan eszünkre kellene hallgatni, mint a megérzéseinkre. A kormány hisztérikusan kapkod, miközben a gazdaság összeomlik” – vélekedett.
Az újabb adatok szerint az utóbbi napokban éppenséggel csökkent a fertőzések száma, s a kormányzat rögeszméje a fertőzések megállítására a teljes s általános zárlat, holott lehetséges a dolgok mintegy orvosi csíptetővel való kezelése is, a differenciált lépések megtétele.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy azért nem lett kormánytag, mert nem kívánt részese lenni egy ennyire drága, és ennyire felduzzasztott kormánynak, ahol harminchat miniszteri szék van. (Valójában Netanjahu nem invitálta kormányába a számára politikai veszélyt jelentő jobboldali politikust, riválisát.) Bennet kifejtette, hogy kívülről kívánja támogatni a védekezést, és Barabás professzor kinevezését jó lépésnek tartja. (Egyelőre nem jelentették be ezt a döntést.) Végezetül azt ajánlotta Netanjahunak és Ganznak, hogy álljanak meg egy pillanatra, vegyenek egy jó nagy levegőt, és végre kezdjenek valódi válságkezelésbe.

***

Csináljuk együtt a napi hírszüretet! Néhány mondatban fogalmazd meg a szerinted fontos, friss izraeli hírt, amit minden nap 11:00 óráig küldhetsz el az info@izraelinfo.com címre. Csak linkeld be a forrást is.

Napi Hírek Izraelből
Izraeli hírek – friss válogatás a napi sajtóból