Ha a Kék-Fehérek ragaszkodnak a Likuddal kötött koalíciós megállapodásban elfogadott, mellesleg Netanjahu kérésére meghatározott kétéves költségvetéshez, akkor Netanjahu új választások kiírásával fenyeget. A kormányfő azért akar a megállapodással ellenkező csakegy éves, külön 2020-as költségvetést, mert akkor az év végén a jövő évi költségvetési viták miatt újabb lehetősége lesz a kilépésre a koalícióból, és ezzel megakadályozhatja Ganz miniszterelnökké válását. Az egyéves költségvetés a valóságban csak három hónapra, az 2020-as év hátralévő részére, míg a pénzügyminisztérium és a gazdasági szakemberek által támogatott kétéves költségvetés tizenöt hónapra vonatkozna, ami hosszabb távú biztonságot jelentene a gazdaság szereplőinek.
A 12-es csatorna riportja szerint a kincstár tisztviselői s a jegybank elnöke attól tartanak, hogy a nemzetközi hitelminősítők lerontják Izrael nemzetközi hitelminősítését, ha az állami költségvetést a hónap végéig nem hagyják jóvá.
A Kék-Fehérek költségvetési követelései:
– Ingyenes oktatás kétéves kortól
– Munkanélküli segély magánvállalkozóknak is
– Szülési szabadság alatt kapott díj jogosultsága a munkában maradó szülőknek is
– A maskanta, azaz a lakáskölcsönök részleteinek kiadásként való elszámolhatósága
– Nyugdíjemelés
– 4500 etiópiai bevándorló befogadása, és erre költségvetési keret
– LMBT közösség béranyaság programjának támogatása
Benjamin Netanjahu a vasárnapi kormányülésen hat percig tartó kirohanásban a médiát okolta a rezidenciánál ellene, és a demokrácia védelmében tartott tüntetések miatt. Ismételten többek közt anarchistának és betegségterjesztőnek (!) nevezte a tüntetőket, és azt állította, hogy a demokrácia eltaposása a céljuk. Vele szemben Beni Ganz védte a demonstrálókat, és demokratikus alapjognak nevezte az – egyre növekvő – Netanjahu-ellenes tiltakozást.
A Jediot Aharonot hétvégi magazinjában nyilvánosságra hozta 15 katonatiszt titkos nyilatkozatát a tengeralattjárók korrupciógyanús közbeszerzéséről, melyek egyértelművé teszik, hogy Netanjahu és legszűkebb körei jelentősen részt vettek a vásárlásokban, melyekre a hadsereg nem is tartott igényt. Teljes cikk
Jair Netanjahut, Benjamin Netanjahu kormányfő fiát Twitter-üzenetének törlésére és 6 hónapig távolságtartásra kötelezte a jeruzsálemi bíróság, miután a Twitteren közzétette a Balfour utcánál tüntetéseket szervező egyik csoport több vezetőjének személyi adatait. A kormányfő fia közzétette a lakcímeket és neveket, és arra buzdította Netanjahu híveit, hogy zaklassák a civileket, akik a bírósághoz fordultak védelemért.
A rendőrségnek mindeddig nem sikerült felfednie, hogy ki állt a fake facebook fiók mögött, ki is valójában „Dana Ron”, aki állítólag halálosan megfenyegette a múlt héten Netanjahut. A kormányfő erre hivatkozva tett egyenlőségjelet a baloldali és a jobboldali erőszak közé a demokráciáért tüntető fiatalok megtámadása után, noha halálos merényletet és erőszakot mindeddig csak a szélsőjobboldaliak követtek el baloldaliak ellen, és nem fordítva. Nincs szimmetria.
Roni Gamzu koronavírus-projektmenedzser hétfő reggel jóváhagyta 17 000 hallgató és jesiva-növendék beengedését Izraelbe. A külföldi hallgatók számára kiadott engedély az egyetemi intézményekben (legfeljebb 2000 fő), jesivákban (12 000 fő), a Masa-programban (5 000 fő), a Na’aleh-programban (500 fő) és magánintézményekben (1500 fő) folytatott tanulmányokra vonatkozik.
Az izraeli társadalombiztosító vasárnap elindította a minden állampolgárnak járó pénzügyi csomag első kifizetéseit. Az utalásokat több részletben hajtják végre, először a gyermekes családok kapnak belőle. Gyermekenként egyszeri 500 sékel jár az első négy gyermek után, és 300 sékel az ötödik gyermektől kezdve.
Éjjel egy négytagú csoport pokolgépet próbált telepíteni a szíriai határnál a Golán-fennsík déli részén, az izraeli hadsereg megölte őket. Egyelőre nem világos, hogy a Hezbollah kísérlete volt-e a két héttel ezelőtti damaszkuszi légicsapásban megölt Hezbollah-harcos megbosszulására. Teljes cikk