Egy győzelem, egy vereség

Az Európa-liga csoportküzdelmeiben két izraeli labdarúgócsapat jutott az idén. Az első körben győztek,
lássuk a másodikat!

Sivasspor – Maccabi Tel Aviv

Az első húsz percben már túl voltunk két ordító Maccabi Tel-Aviv helyzeten. Úgy látszott, sima ügy lesz…
De a szünetig már nem történt semmi fontos.
A második félidőre egy összeszedettebb török csapat jött ki. Többet támadtak, mint a mieink, és az 55. percben ez góllá érett.

1-0 a Sivasspor javára

10 perccel később az éppen frissen becserélt Golasat buktatták a török kapu előtt. A védőt piros lappal büntették, a Sivasspor csapatát 11-essel.

Biton belőtte: 1-1

Felpörgött a meccs. Egy perccel később már a tel-avivi kapufán csattant egy török lövés…
Néhány perc múlva pedig mi mattoltuk a házigazdákat:
Peretz első kisérletét még védte a török kapus, de a kipattanóval ismételhetett.

Befejelte: 1-2

Ez lett a végeredmény.
Két győzelmével a Maccabi Tel-Aviv a Villareallal holtversenyben áll az Európa-liga I-csoportjának élén.

Hapoel Beér Seva – Nice

A Beér Seva-iak nizzai vendégeket fogadtak. Ez a papírforma szerint keményebb diónak tűnt, mint a Slavia Praha az első körben.

Az 5. percben már volt egy kimaradt francia helyzet. Az egyre erősödő támadásokat a Beér Seva-i védők a 22. percig bírták.
Akkor Gouiri megszerezte a vezetést a Nice-nak.

0-1

A 36. percig kellett várni az első Hapoel helyzetre…
Kimaradt.

Aztán a 45. percben még egy, szinte kihagyhatatlan.
Szünet után is a francia csapat játszott fölényben. Az 55 percben mégis az ő kapufájukra pottyant egy távoli Beér Seva-i ívelés.
Aztán újra francia rohamok jöttek, de valahogy mindig megúsztuk.

Néha még eljutott a Hapoalim a francia kapuig, de az eredmény nem változott.

0-1

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.