Bezárt világ – nyitott könyvek

Bevallom, teljesen más könyvről akartam írni ezen a héten, mint amire végül a választásom esett.

Történt ugyanis, hogy egyik ismerősöm elküldött egy fényképet két legújabb “megszerettem, megvettem” könyvéről. Az egyik különösen megragadott. A címe és a borítója teljesen odavonzott.

Az írót, Ágoston Lászlót biztosan csak keveseknek kell bemutatnom. Operaénekes, igen ismert közéleti személyiség és blogger. Először úgy három évvel ezelőtt ismerkedtem meg a közösségi oldalán megosztott írásaival.

A könyve címe: “Fapados exodus”, ami tulajdonképpen a legújabb kori kivándorlás édesen keserű történetének esszenciája.

Az írás nyelvezete a szépirodalom felé igyekszik, de a szövegek inkább élménybeszámolók, saját történetek, olyan érzések és szituációk, melyeket a szerző a saját életéből ismer.

Egyszerű olvasni a kényelmesen szellősre tördelt, 190 oldalas, anekdotákkal átszőtt könyvet.

Csak úgy suhantam a sorok felett, faltam az oldalakat, mert nagyon szórakoztatók a történetek.

Néhol pedig nehéz olvasni. Összeszorul a szív, könny szökik a szembe. Elárulom, kicsit összeroppantam az üzenet súlya alatt.

Szomorú is, mert aki valaha elindult más országba, tudja… érti… érzi…

Tulajdonképpen így indultunk el mi is, Izraelben élők, olcsó repülőkre szállva egy bizonyos “itthonról”, hogy otthont teremtsünk majd egy új hazában.

A legtöbbünk számára, akik kényszerű kalandorként kerültünk az új világba, ismerősen csengenek majd a könyv történetei, hiszen mind átmentünk ezeken.

Nagyon meghatóan adja vissza, hogy milyen ellentétes erők feszülnek egymásnak, amikor valaki dönt, hogy útra kel, vagy marad.
Egy édes-keserű érzelemtenger, amit a következő idézet tökéletesen illusztrál:
“Azt hiszem, a külföldre költözés az alázat egyik legmagasabb iskolája. Megtanulnak a szálderekú, büszke tölgyek is földig hajolni.”