Elhunyt Száeb Erekat palesztin főtárgyaló

Elhunyt Száeb Erekat palesztin politikus, aki húsz éven át vezette az izraeli-palesztin béketárgyalásokat – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a ynet kedden. Halálának hírére három napos gyászt rendeltek el a Palesztin Hatóság területén, ennek során félárbocra eresztik a nemzeti zászlókat.

Száeb Erekat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára, a Ciszjordániát kormányzó Fatah párt egyik vezetője 65 éves korában hunyt el SARS-CoV-2 vírus okozta  betegségben Izraelben, a jeruzsálemi Hadassza Ein Kerem kórházban.

A palesztin politikus három évvel ezelőtt tüdőátültetésen esett át, és ezért a koronajárvány idején a veszélyeztetettek közé tartozott. A magas rangú palesztin tisztviselő október 9-én jelentette be, hogy megfertőződött a koronavírus által, és az első héten otthonában kezelték. Kilenc nap elteltével állapota jelentősen romlott, és a Palesztin Hatóság kérésére a Hadassza kórházba szállították, ahol azóta az intenzív osztályon ápolták.

Erekat a 90-es évek óta az Izraellel folytatott tárgyalások fő alakja volt, aki előbb Jasszer Arafat, majd Mahmúd Abbász palesztin elnök szövetségesének számított.

Mahmúd Abbász hangsúlyozta, hogy halála nagy veszteség a palesztin nép számára, és halálának hírére három napos gyászt rendelt el a Palesztin Hatóság területén, ennek során félárbocra eresztik a nemzeti zászlókat.

“Erekat harcosként és nehéz tárgyalások részeseként töltötte életét Palesztina, a palesztin kérdés, a palesztin nép és a nemzeti függetlenség védelmében. Testvérünk, barátunk és a nagy harcos távozása jelentős veszteség Palesztina és népünk számára. Mélységesen elszomorít minket hiánya, különösen a palesztin kérdés nehéz körülményeinek fényében” – búcsúztatta Abbász közeli munkatársát.

Erekatot jerikói otthonából már olyan súlyos állapotban szállították az izraeli kórházba, hogy újjáélesztés után tudták csak megkezdeni kezelését az intenzív osztályon.

A Hadasszában a betegség legfelkészültebb szakértői ápolták gyógyszerekkel és ECMO-készülék segítségével, amely mesterségesen elvégzi a szív és a tüdő feladatait a kritikus állapotban lévő betegek számára. A kórház közleményben osztozott Száeb Erekat családja, szerettei, barátai és a palesztin nép fájdalmában halála után.