Egy vallomással kell kezdenem. Tudom, durván meghökkentő lesz, de az az igazság, hogy nem szeretem a lazacot. Szinte minden halat szeretek, de a lazac az maximum füstölve, jó sósan megy. Itt van, kimondtam. Váratlan felütés egy lazacos recepthez.

Velem ellentétben azonban a férjem és a kicsi lányom rajonganak érte, így hát néha veszek lazacot, de valahogy mindig túl sokat, és aztán nem mindig tudok magamnak valami mást főzni. De kell valami gyors ebéd. Na, ilyenkor kell nekem egy recept, ami tompítja vagy elrejti előlem a “lazacízt”. És akkor rátaláltam erre a receptre, ami egyszerűen isteni, még a lazac is isteni benne – és ezt tőlem nagy szó. 

Bár sajnos már nem lakom Jaffón, ahol a lakásunk alatt volt a szuper halász boltja, sőt még a csodás Tel-Avivból is egy közeli kis városba költöztünk, de itt rátaláltam egy online boltra, ami a halászok legjobb halait válogatva szolgálja ki a vásárlókat, és szerintem ez a lazac is valami csoda halacska volt, sőt minden csomag halhoz egy pici meglepi csoki halat is rejtenek – brutál cukik. 

És hogy legyen benne nekem egy kis plusz, amit tuti szeretek, került bele két marék nagy garnélarák is, amit pedig a csodás itteni orosz boltban vettem. 

Akinek ez nem kóser, csak hagyja ki :), bár csodás édeskés ízt ad a currynek.

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb szelet lazac (bőr nélkül),nagyobb darabokra vágva
  • 2 nagy marék tisztított garnéla
  • 2 nagy fej piros kalifornia paprika apróra vágva
  • 2 ek paradicsomszósz vagy 1 ek püré
  • 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 1 fej hagyma apróra vágva
  • 2 ek mandula krém/ vagy darált mandula
  • egy pohár alaplé (zöldség, csirke vagy hal)
  • két marék zöldbab
  • egy fél lime vagy citrom leve
  • fél tk kurkuma
  • 2 tk római kömény
  • 1 tk curry por
  • 2 tk őrölt koriander
  • 2 ek tejszín, vagy kókusztejszín (opcionális, én nélküle is imádom ha épp nincs otthon)

Olajat hevítek egy lábasban, rádobom a hagymát és kb. 10 percig pirítom, amíg szép aranybarna és jó puha lesz. Hozzáadom a fokhagymát, ezzel is pirítom egy percet, aztán mehet az apróra vágott paprika, a fűszerek és a paradicsomszósz. Ezt addig párolom, míg a paprika meg nem puhul – kb. 5–10 perc.

Hozzáadom a mandulát, az alaplét és fél liter vizet, mehet egy kis só, bors és forralom. Ezután az egészet turmixolom hogy szép szószt kapjak. Hozzáadom a tejszínt is, ami opcionális, nélküle is isteni. Újra forralom, és mehet bele a zöldbab. Mikor a zöldbab elkezd puhulni, hozzáadom a lazacdarabokat és főzöm 3-4 percig, majd jöhet a rák, újabb 1-2 perc, és kész is vagyunk. A végén hozzáadom a fél lime vagy citrom levét.

Finom, illatos basmati rizzsel tálalom. A tetejét ízlés szerint megszórhatjuk friss korianderrel.

Beteavon! 

Fotó: Szabó Orsolya / Izraelinfo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.