Szélesedik az oltási kampány Izraelben: vasárnaptól az 50 év felettiek után elkezdik oltani a 45 évesnél idősebbeket is a koronavírus elleni vakcinával – jelentette a Jediot Aharonot című újság honlapja vasárnap.
A veszélyeztetett csoportokhoz tartozó fiatalabbakat eddig is oltották, így az egészségügyi minisztérium honlapjának adatai szerint a 40 és 50 év közöttiek 24,7 százaléka már megkapta a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának első, illetve 1,6 százaléka már a második dózisát is.
Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampány során 2 millió 46 ezer 729 ember kapta meg az első védőoltást, közülük már 224 ezer 970 ember kapta meg – három hét elteltével – a második, emlékeztető oltást.
A második oltás után egy héttel alakul ki a maximális, csaknem 95 százalékos védettség a koronavírus okozta betegségekkel szemben.
Eddig a mintegy 9,3 milliós lakosság 23 százaléka kapott oltást, ami azt jelenti, hogy Izrael továbbra is világelső a beadott oltások lakosságarányos mértékében. A 90 év felettiek 81,1 százalékát, a 80 és 90 év közöttiek 78,3 százalékát, a 70 és 80 év közöttiek 85 százalékát, a 60 és 70 év közöttiek 67,2, százalékát, az 50 és 60 közöttiek 44,9 százalékát oltották be eddig a tájékoztatás szerint.
Eközben a másfél hete tartó harmadik, szigorú országos zárlat miatt ismét jelentősen megugrott a munkanélküliek száma. A foglalkoztatási szolgálat tájékoztatása szerint a harmadik zárlat kezdete óta 129 ezer 747 új álláskeresőt regisztráltak. Közülük 106 752-t, mintegy 82 százalékukat fizetés nélküli szabadságra küldte munkáltatójuk, 22 995 embert, mintegy 18 százalékukat pedig elbocsátották vagy önként felmondtak.
Csütörtök reggeltől 6399 új álláskereső jelentkezett a szolgálatnál. Az elmúlt héten 644 202-en kaptak munkanélküli segélyt, 86 685-en pedig létfenntartási segélyt, míg több mint 62 ezer munkanélküli nem részesült semmilyen segélyezésben.
Közel félmillióan, 435 301-en kényszerűen fizetés nélküli szabadságon vannak, mert munkahelyeiken, főként a szolgáltatóiparban, leállították a munkát. Ők is munkanélküli segélyt kapnak, az állam vállalta segélyezésüket, de közben megtarthatják munkaviszonyukat.
A koronavírus-járvány okozta zárlatok miatt a katonai rádió műsora szerint eddig mintegy hetvenezer, főként kis- és középvállalkozás ment csődbe. Egyre jelentősebb a tartós munkanélküliség, sokan a járvány utóhatásaként végleg elveszítették munkájukat, noha elvileg csak fizetés nélküli szabadságra küldték őket.
Az izraeli kormány az egészségügyi minisztérium kérésére a továbbra is rendkívül magas járványügyi adatok miatt várhatóan szerdán vagy csütörtökön legalább újabb egy héttel meghosszabbítja az elvileg a következő hét végén lejáró, kéthetesnek ígért országos zárlatot.
Március óta 543 499-en fertőződtek meg az új koronavírussal Izraelben. Jelenleg 83 611 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3959-en haltak meg, 1878 beteget ápolnak kórházban, közülük 1184-en súlyos állapotban vannak.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója