Az Izraeli Tél komolyan vette a bezárást. Üldögélt a teraszán (mert az is van neki), és nézte a tengerparti sétányt. Tűrte, hogy az ő idejében a Tavasz garázdálkodjon, fürdőruhára vetkőztesse a strandokon sportolókat, sőt a vízbe is bekergessen néhányat a bátrabbak közül. Így ment ez egész decemberben, januárban.

A barátai fel-fel hívták az Izraeli Telet. Mi van? Nem dolgozol? Hümmögött valamit, néha egy-egy napra kimerészkedett, de nem volt kedve az egészhez.

Aztán február kellős közepén megunta a tétlenséget. Megnézte a hókészleteit, a jégesőit, a 80 kilométeres északi szelet, és pánikba esett. Itt az egész éves készlet, és alig pár nap marad tavaszig! Mert abban biztos volt, hogy kollégája, az Izraeli Tavasz pontosan érkezik majd a váltásra, Purimkor, ahogy szokott.

Munkához látott. Kicsit szakszerűtlenül kapkodva, de hát sürgette az idő. Több napnyi havat zúdított a Golánra. Két hónapra összespórolt szélvihart eresztett az egész országra, és jeget oda, ahol a hó túlzás lett volna. Fákat döntött, megtöltötte vízzel a sivatag száraz patakmedreit, kisöpörte a városokat. Fárasztó volt az első nap, de nem pihent másnap sem…

Most mi lesz? Kitart-e Purimig a munkakedve, vagy megunja, és kiül újra a teraszára tétlenkedni, most már talán jövő Hanukáig? Ki tudja? Nem lehet hozzá szólni, a telefonja is ki van kapcsolva, annyira dolgozik.