Egy hű barát – Kremenezky János, Herzl Tivadar harcostársa

Izrael állam történetének számos magyar vonatkozása van. Az államalapítás kezdetétől a védelmi háborúkon át egészen napjainkig több jeles személyiségnek voltak magyar gyökerei vagy intenzív magyar kapcsolatai. A Herzl Tivadar kezdeményezte cionista mozgalom fő célkitűzése egy nemzeti otthon létrehozása volt az egykori Izrael területén a világ különböző pontjain élő zsidóság számára.

Herzl egész életét ennek szentelte, de azt nemigen tudjuk, hogy az Orion gyár elődvállalatának, a Magyar Wolframlámpa Gyárnak osztrák tulajdonosa is szerepet játszott a cionista mozgalom kialakulásában és Izrael létrejöttében.

Ismerkedjünk meg ezzel az osztrák gyárossal, Johann Kremenezkyvel, vagy a régi Pesten ismert nevén: Kremenezky Jánossal. 1850. február 1-jén Odesszában született. Pályafutását 1869 és 1871 között elektrotechnikusként, orosz vasúti távíróvonalak építésével kezdte. Később a berlini Műszaki Főiskolára járt. Három évvel később már a párizsi elektromos műveknél (Société Générale d’Électricité Procédé) dolgozott főmérnökként. Mellesleg egy 1881-ben kifejlesztett váltóáramú generátorával kitüntetést nyert Párizsban az Első Elektrotechnikai Kiállításon.

Magyar kapcsolata még Bécsből indult. 1882-ben Bécsben, Egger Béla Bernáttal megalapította az Első Osztrák–Magyar Elektromos Világítási és Erőátviteli Vállalatot, ebből a cégből alakult ki a későbbi Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., azaz a Tungsram.

1913-ban Budapesten alapította meg új izzólámpagyárát. Az üzem 1917-től Magyar Wolfrámlámpagyár Kremenezky János Rt. néven működött. De még ebben az évben anyagi nehézségek miatt megállapodni kényszerült a konkurens Egyesült Izzóval, hogy gyára tulajdonrésze felének fejében az Izzó piaci részesedést enged át cégének. A piaci érdekházasság nem bizonyult hosszú távúnak, Kremenzky visszavásárolta a tulajdonrészét.

1924 őszén saját kereskedelmi részvénytársaságot alapított Orion Villamossági Rt. néven. A következő évtől elindult az Orion márkanév, megkezdődött a rádiólámpák [elektroncsövek – szerk.] és rádiókészülékek sorozatgyártása, zömmel exportra. Bár a márkanév sikeresnek bizonyult, Kremenezky 1931-ben fizetési zavarok miatt véglegesen eladni kényszerült bécsi és budapesti vállalatainak részvénytöbbségét az Egyesült Izzónak, a volt gyárainak vezetésében azonban igazgatósági tagként 1934 októberi haláláig részt vett. Az Orion védjegyű rádiók világhírűvé tették a budapesti gyár nevét, s ebben oroszlánrésze volt a Tungsrammal közös, 50 országra kiterjedő értékesítési hálózatnak. 1940-re a hazai rádiókészülékek mintegy 50 százalékát az Orion készítette.

Élete a szakadatlan teremtő és alkotómunkával telt. Felismerte az új találmányok fontosságát és páratlan szervezőképességével úttörő találmányainak nagyipari értékesítését is lehetővé tudta tenni… Kremenezky János, a kimagasló szakember, a szív embere volt, aki a társadalom minden megmozdulásában kivette részét és emberségével követendő példát mutatott. Szeretett adni a rászorultaknak, segíteni a gyengéken és oltalmazni a védelemre szorultakat” – írták róla egy nekrológban.

Kremenezky és a Zsidó Nemzeti Alap

Kremenezkyt azonban nem csak az Orion rádiók tették híressé a világban. Meggyőződéses cionista volt, és aktívan támogatta Herzl Tivadar mozgalmát. 1896-tól finanszírozta Herzl tevékenységét és a cionista mozgalom kezdeti időszakát. Kapcsolatuk meghittségére jellemző, hogy Herzl végrendeletében Kremenezkyt jelölte meg gyermekei gyámjaként a cionista mozgalom vezető személyiségei, Moritz Reichenfeld és David Wolffsohn mellett.

Purimi KKL-felhívás – fotó: https://docplayer.hu/114086346-Doi-or-zse.html

A 19. század végén, a következő elején a dél-oroszországi pogromokat követően több zsidó szervezet is foglalkozott Erec Jiszraelben, azaz Izrael földjén földek vásárlásával, melyeken mezőgazdasági településeket hoztak létre. Ilyenek voltak pl. a Zsidó Kolonizációs Társaság, a Chovevé Cion egyletei, amely a politikai cionizmus elődje volt. Magánszemélyként Edmund de Rothschild báró is támogatta ezt a kezdeményezést.

Kremenezky ugyancsak jelentős szerepet játszott az Izrael állami létének megalapításához vezető földvásárlási mozgalomban és az ezt finanszírozó Keren Kajemet Leiszrael – Jewish National Fund (KKL – JNF), azaz a Zsidó Nemzeti Alap létrehozásában.

A Zsidó Nemzeti Alap (KKL) megalapításának gondolata és megvalósítása az 1880-as évektől, az újkori letelepedés kezdetétől felvetődött, azzal céllal, hogy a zsidó nép adományaiból földeket vásároljon Izrael földjén. Ennek megalakítására az első felhívást Zvi Hermann Schapira professzor intézte 1884-ben a Katowicében megrendezett Chovevé Cion konferencián. A következő években hasonló felhívásokat intéztek közösségeikhez Johann Kremenezky Bécsben és Max Isidor Bodenheimer Kölnben. Ők hárman csatlakoztak elsőként Herzlhez a politikai cionizmus kialakulásának kezdetén, aktívan részt vállalva az I. Cionista Kongresszust megelőző időszak szervezési munkájából. A nemzeti alap gondolata cionista körökben nagy hatást váltott ki, megalakulásával pedig a cionizmus ideológiájának egyik tartópillérévé is vált.

Már az I. Cionista kongresszuson (1897) arra a következtetésre jutottak, hogy célszerűbb, ha a föld nemzeti (állami) tulajdonba kerül (magántulajdon helyett). A tapasztalat ugyanis azt mutatta, hogy azokban az országokban, ahol a földtulajdon nemzedékeken keresztül egy-egy társadalmi vagy egyéb csoport kezében van, nem tudja elkerülni az ebből származó egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat. Ezért a Tórában megfogalmazott elvet kívánták követni. „..a föld ne adassék el véglegesen, mert enyém a föld, mert jövevények és zsellérek vagytok ti nálam, birtokotok egész országában kiváltást engedjetek a föld számára.” Vagyis a földet megvenni nem lehet, csak bérelni.

Amikor az V. Cionista kongresszuson (1901) a Zsidó Alap megalapítását a küldöttek ismét leszavazták az alap működésére vonatkozó jogi háttér kellő kidolgozottságának hiányában, Kremenezky elkeseredett. Herzl ekkor visszatért a küldöttekhez, hogy meggyőzze őket, szavazzák meg mégis a KKL megalapítását.

Szeretnék, ha azonnal elindítanánk egy nemzeti alapot, igen vagy nem?” A közösségből több igen választ hallott, s így folytatta: „A kongresszusnak joga van annak eldöntésére, hogy elhalasztja-e az alap létrehozását további két évvel, vagy többel, vagy a Messiás eljöveteléig!” A tiltakozás hallatán Herzl újra szavazást javasolt a kérdésben, miszerint „az alap az egész zsidó nép tulajdonát képezi”. A kongresszus mintha átérezte volna, hogy a cionista mozgalom sorsa dől el. 105 szavazat szólt mellette és 82 ellene – viharos taps zárta a szavazást.

Az I. Cionista kongresszus után Herzl naplójában azt írta, hogy Bázelben „létrehozta” a zsidó államot. Négy évvel később ugyanitt létrehozta a KKL–JNF-et, amely ötven évvel később nagyban meghatározta az általa megálmodott Izrael állam kereteit.

Johann Kremenezky az évek során folyamatosan sürgette Herzlt és az új cionista mozgalom vezetőit, hogy alapot hozzanak létre, amely bármilyen politikai intézkedéstől függetlenül visszajuttatja a földet a zsidó nép tulajdonába.

Amikor a Kongresszus megerősítette az Alap megalakulását, Kremenezky azonnal bejelentette, hogy 10 font összegű hozzájárulást fizet. Herzl és Wolffsohn is azonnal követte a példát. A döntést követően egyszerre több ország cionista képviselői tettek ígéretet hozzájárulás befizetésére. Ezeket a hozzájárulásokat az Alap Aranykönyve első kötetének első oldalán kellett volna feltüntetni.

Az V. Cionista kongresszuson – az évekig folyó a vita után – elfogadták a Zsidó Nemzeti Alap (KKL) alapelveit, az Angol–Palesztin Társaság (Anglo–Palestine Company, AC) igazgatói bizottsága lett hivatalosan a KKL felügyelőbizottsága, élére Kremenezkyt választották. Az Alap tőkéjét 200 ezer fontban határozták meg, de mivel ez nehezen jött össze, így az első években a magánbefektetők által megvett földeket engedték át az Alap részére.

Gyakorlatias üzletemberként világos volt Kremenezky számára, hogy a zsidó nép körében népszerűsíteni kell a mozgalmat ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést és kedvet teremtsen az adományozáshoz. Ezért három akciót indított el.

Kezdeményezte, hogy az adományozók nevét, akik támogatták a földvásárlási tevékenységét, jegyezzék be az ún. Aranykönyvbe, a személyes részvétel szimbolikus kifejezéseként. Hiszen a felirat és az adomány egyaránt ajándék és megtiszteltetés az adományozó számára. Ezen kívül javasolta, hogy a nagyobb adományok ösztönzése érdekében minden adományt hozzanak nyilvánosságra a Die Weltben, a Cionista Mozgalom hivatalos lapjában.

A tömegek figyelmét azzal akarta felhívni a palesztin haza földvásárlási lehetőségére – és ezáltal a KKL–JNF tevékenységének támogatására –, hogy egy bécsi nyomdában KKL–JNF bélyegeket nyomtatott. Ezek a kontinenseket bejáró kis képek a világ minden sarkába eljuttathatják az Alap létezésének hírét és célját, és megismerteti, népszerűsíti a cionista mozgalmat. A zsidók közösségekben valóban divattá vált, hogy a postai bélyegek mellé ezeket a (tulajdonképpen reklám-)bélyegeket is felragasztották.

Kremenetzky másik ötlete a jótékonysági gyűjtőpersely volt. Sok száz fémdobozt gyártatott Nemzeti Alap felirattal, s ezeket eljuttatták minden zsidó közösséghez. Nyilvánvaló volt ugyan, hogy a bélyegek eladásából és a kék dobozokból származó adományok csak kis részét teszik ki az Alap költségvetésének, de fontosnak tartotta, hogy az így összegyűlő adományok is hozzájáruljanak a cionista oktatáshoz, és erősítsék a diaszpóra zsidóság kötődését Izrael földjéhez.

Egy KKL-film meghívója – fotó: https://docplayer.hu/114086346-Doi-or-zse.html

A KKL vagyonát is kezelő Angol–Palesztin Társaság még Herzl halála előtt úgy döntött, hogy a KKL közvetlenül is finanszírozhat földvásárlásokat. Első lépésként kutatás-fejlesztési szervezetet alapítottak, az Erec Jiszrael (Izrael Földje) Bizottságot, amely mezőgazdasági kísérleti telepeket hozott létre és működtetett. Ez a Bizottság kapott felhatalmazást a földvásárlásokra a palesztin területeken.

Az Alap első földvásárlására 1904-ben került sor Alsó-Galileában. 1906-ban az Alap 250 ezer frank összegű hitelt nyújtott Jaffa határában egy új városnegyed, az Ahuzat Bayit negyed építéséhez, és ezzel letették Tel-Aviv alapjait. Az első héber város legelső hatvan lakása a KKL–JNF segítségével épült, majd 1920-ban szintén az Alap kölcsönei finanszírozták a Hadar HaCarmel városrész építését Haifában.

Az Alap jogai kiszélesedtek: a VI. kongresszus elveinek megfelelően jogot kapott, hogy ne csak vásároljon földterületeket (épületek, legelők és gyümölcsösök céljára), hanem ezeket adja bérbe megművelésre a letelepült zsidóknak. E cél érdekében különféle projekteket hoztak létre vagy támogattak. Az egyik nagy akciójuk 1912 és ’13 során a jemeni zsidók letelepítését segítő házvásárlási gyűjtés volt. Az első ház árát maga Kremenezky ajánlotta fel.

Kremenetzky másik nagyszabású elképzelésének megvalósításra is törekedett: „Nemzeti erdészeti társaságot kell létrehoznunk a fák ültetésére az Izraeli Földön” – javasolta Herzlnek, amikor elolvasta írását, a Zsidó Államot. – Ha minden zsidó csak egy fát adományoz, az akár tízmillió fát is jelenthet. Herzl támogatta az ötletet, de nyilván sosem hitte volna, hogy egy ilyen erdőt egyszer az ő emlékezetére Herzl erdőnek fognak hívni. Az első erdőtelepítéssel végül is megvalósult Herzl álma és Kremenezky szándéka, Huldában 12.000 olajfacsemetét és fenyőt ültettek el.

A vásárlások révén lebonyolított területszerzés nem volt könnyű történet. Hulda 2000 dunamnyi (= 2 km2) területét 1905-ben vette meg az Anglo–Palesztin Bank. Itt kibucot alapítottak 40 zsidóval, akik a közeli területeken segítettek további kibucok építésében. Az arabokkal állandó harcban álltak. 1929-ben az ős-kibucot lerombolták, de két évvel később újjáépítették a házukat, amiben akkor már 49-en laktak. Az arab függetlenségi harcok során, 1936 és ’39 között a zsidó telepeket rengeteg támadás érte. Végül is azonban, mire Izrael állam megalakult, a kijelölt területek 10%-a már zsidó telepesek kezében volt – és ez sokban hozzájárult az államalapítás nemzetközi elismeréséhez.

Herzl Tivadar álmainak megvalósulásához jelentősen hozzájárult Kremenezky János munkássága – és ezzel beírta nevét Izrael történetébe.