A nagytestű állatok kiirtása nyomán fejlődött ki az emberi agy

Mamut és emberek - fotó: wikipédia

A tel-avivi egyetem régészeinek átfogó elmélete szerint a nagytestű állatok kiirtása után, a kisebb, fürgébb állatokra történő vadászat miatt fejlődött ki az emberi agy – olvasható a Háárec című izraeli napilapban.

A tel-avivi egyetem két régésze, Miki Ben-Dor és Ran Barkai szerint a hatalmas és viszonylag könnyen elejthető állatoknak az ősemberek által is elősegített tömeges kihalása után a túléléshez egyre találékonyabbá kellett válniuk az embereknek, és ez vezetett agyméretük növekedéséhez.

Vadászatuk miatt egyre csökkent a lassan szaporodó nagy állatok száma, majd fokozatosan kihaltak, és ezért az ősi emberfélék kénytelenek voltak átállni a kisebb, fürgébb állatokra, amelyek túlélésük érdekében gyorsabban menekültek. Ezeknek a kézre kerítéséhez okosabbá és gyorsabbá kellett válni – állítja az emberi evolúció új egyetemes elmélete, amelyet a Quaternary című tudományos folyóiratban tettek közzé a tudósok.

A régészek szerint az Afrikában körülbelül 2,6 millió évvel ezelőtt honos Homo habilis már durva kőeszközöket használt a húsevéshez, és az Afrikából mintegy 2 millió évvel ezelőtt Eurázsiába terjeszkedő Homo erectus sem mindenevő, hanem húsevő volt.

Az elmúlt pár millió évben az emberi agy a háromszorosára nőtt, maximális kapacitását körülbelül 300 000 évvel ezelőtt érte el. Amikor a húsevő Homo erectus körülbelül 2 millió évvel ezelőtt elkezdett kóborolni Afrikában, a körülötte lévő szárazföldi emlősök átlagosan mintegy 500 kilogrammot nyomtak, és az emberfélék elefántokat és nagy állatokat ettek, amikor csak tudtak. Akkoriban Afrikában hat elefántfaj élt a mai kettő helyett.

A földtörténet mintegy 2,6 millió éve kezdődött és 12 ezer évvel ezelőttig tartó pleisztocén időszakának végére a modern ember kivételével kihalt az összes emberféle, és az afrikai állatok átlagos súlya több mint 90 százalékkal csökkent.

A pleisztocén időszakban az afrikai állatok zsugorodtak, az ember viszont egyre magasabbá és kecsesebbé vált, és egyre magasabb színvonalon készített kőeszközöket. Mintegy 80 000 évvel ezelőtt már megjelent az íj és a nyíl, amely alkalmasabb volt olyan kisebb állatok vadászatára, mint az őzek és a madarak. Később háziasították vélhetően a farkas egy mára már kihalt alfajából a kutyát, és ez is segített a kisebb állatok elejtésében.

A modern ember a számára szükséges kalóriának csak a felét nyerheti sovány húsból, mert mája nem képes megemészteni több fehérjét. Szüksége van szénhidrátokból vagy zsírokból származó energiára is, de a mezőgazdasági művelés mintegy 10 000 évvel ezelőtti megszületése előtt a legfontosabb kalóriaforrás az állati zsír lehetett, amely bőven volt a nagy állatokban.

Hatékonyabb egy elefánt leölése 1000 nyúlnál, de ha muszáj helyette 1000 nyulat elfogni, akkor ehhez több ravaszságra, tervezésre és eszközre van szükség. A változó, egyre nehezebbé váló vadászat kulturális hatásokkal is járt Ben-Dor és Barkai szerint, és kulcsfontosságú lehetett a nehezebb körülmények legyőzéséhez szükséges koordinációhoz, az emberi nyelv megszületéséhez is.

Az elmélet szerint az állatok ritkulásával idővel túl nagy energia ráfordítást igényelt a vadászat, és ezért az emberek mintegy 10 000 éve, a neolitikum mezőgazdasági forradalmában megnövekedett agyukat a mezőgazdaság fejlesztésére kezdték felhasználni.

Az izraeli régészek szerint a Föld fölött uralmat szerző ember a “természet balesete”, melyben egy eredetileg  mindenevő emlősfaj átállt a húsevésre, majd zsírigénye miatt kiirtotta azokat az állatokat, amelyekre támaszkodott. Ezáltal rákényszerült a folyamatos okosodásra, s végül eszével átvette az uralmat az általa egyre jobban lerombolt természet fölött.