Két éven belül immár negyedszer tartanak parlamenti választásokat Izraelben

Fotó: Izraelinfo

A választásokon a Benjamin Netanjahut, a jobboldali Likud párt miniszterelnök-jelöltjét támogató vallásos-jobboldali tömb és a Netanjahu távozását követelő tábor csap össze, céljuk legalább 61 képviselői hely megszerzése a kneszet 120 mandátumából.

Csak két párt, Naftali Bennet jobboldali nacionalista Jobbra (Jamina) pártja, valamint az arab pártok közös listájából kivált Raam nevű muzulmán hagyományőrző párt tömbön kívüli. A két párt nem közölte, hogy kész-e koalícióra lépni az országot már 2009 óta vezető Netanjahuval, akit korrupciós vádakkal bíróság elé állítottak.

A közvélemény-kutatások a két tábor között kiegyenlített erőviszonyokat jósoltak. A legutóbbi, tavaly márciusi választásokon 62-58 arányban a Netanjahu-ellenes erők győztek, de a centrista Kék-Fehér pártot vezető Beni Ganz akkor “megfeledkezett” legfőbb választási ígéretéről, és koalíciós egyezményt kötött Netanjahuval, amely szerint 2021 novemberéig Netanjahu, majd újabb másfél évig Ganz lett volna a miniszterelnök.

Az előrehozott választásokra azért volt szükség, mert Benjamin Netanjahu megakadályozta a költségvetés tető alá hozását, ugyanis a koalíciós megállapodás szerint ha annak hiányában írnak ki újabb választásokat, akkor az új kormány megalakulásáig ő maradhat az átmeneti kabinet élén, és nem kell átadnia a kormányrudat jelentősen meggyengült riválisának, illetve koalíciós társának.

Ganz pártja a kormányra kerülés után kettészakadt, a Kék-Fehér pártszövetséget alkotó politikai alakulatból kivált, és az ellenzék legnagyobb ereje lett a Kék-Fehéret létrehozó egyik párt, Van Jövő (Jes Atid) nevű tömörülés, amelyet Jair Lapid vezet.

A koronavírus járvány miatt a szokásosnál 1100-al több választási urnát helyeznek el, és elkülönítetten dupla borítékkal szavazhatnak a fertőzöttek és a karanténra kötelezettek. Ezeknek a dupla borítékoknak a megszámlálása elhúzódhat, mert ellenőrizni kell, hogy a külső borítékon megjelölt személy csak egyszer voksolt.

Nem világos, hogy a koronavírus járvány ellentmondásos kezelése, majd a világelső szinten sikeres oltási kampány miként hat a szavazási kedvre, hányan mennek el a szavazófülkékhez az általában igen magas részvételi arányhoz szokott Izraelben.

A választások kimenetelét meghatározza, hogy a 3,25 százalékos választási küszöböt mely pártok lépik át. Négy kis párt küzd a bejutásért, és kiesésük felboríthatja a belső hatalmi viszonyokat, többséghez segítheti Netanjahut.

A szavazatok megszámolása késhet, mert pénteken megkezdődik a nyolc napos pészah ünnepe, és ha addig a szoros állás miatt nem sikerül egyértelműen meghatározni egyik tábor jelentős előnyét sem, akkor az ünnep utánra húzódhat az eredmények kihirdetése.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.