omer
barukh kollegája
mogorva fickó
ritkán mosolyog
maximum vevőknek
tegnap mégis
egész délután
vihorászik
heherészik
de amikor barukh megkérdezi tőle
hogy hány órakor lesz ma
a sziréna
flegmán válaszolja
hogy fogalma sincs
tízkor vagy
tizenegykor
izraeli
rohadtul nem hatja meg
semmi
persze
semmi
amikor omer dolgozik
az üzletben mindig a gálgálác szól
a katonai rádió
tegnap dél körül
talán kora délután
észrevétlenül
egyre régebbi
egyre szentimentálisabb
számokat kezd játszani
a kortárs izraeli pop helyett
barukhnak akkor tűnik fel
a változás
amikor négy körül
már sting énekli
a shape of my heart-ot
öt-hattól pedig már
szinte csak
hatvanas-hetvenes évekbeli
izraeli dalok szólnak
édesbúsak
fájdalmasak
mintha máté péter
énekelné őket
héberül
többnyire diszkrét
olykor kevésbé diszkrét
orosz akcentussal
a be’er orai szülők
whatsapp-csoportjában
délután élénk levelezés kezdődik
valamilyen rendezvényt szerveznek
arról folyik az egyeztetés
hogy ki milyen ételt hoz
mert bármi van
enni kell
barukhnak egész délután
folyamatosan jelez a telefonja
amikor valamelyik szülő
valamilyen felajánlást tesz
az üzenetekben
szokatlanul sok a smiley
a nevetős
a röhögős
a sírva röhögős emoticon
az üzletben már délelőtt sem volt
túl sok vevő
de délutánra teljesen elfogynak
mintha az utcán is
kevesebb autó járna
öt után jön is a telefon
hogy barukhék is
zárjanak be korábban
omer megkérdezi barukhot
hogy mikor kell elindulnia
hogy biztosan elérje
a korábbi buszát
barukh nem érti
mit akar omer
ez a figyelmesség
egyáltalán nem vall rá
amikor elindul
a buszpályaudvar felé
barukh olyan üresnek látja a várost
amilyennek még soha
a boltosok
ahogy ők is
lehúzzák a redőnyöket
az utcákon csak egy-két ember
pedig az este kezdődő
jom hásoá
nem piros betűs ünnep
pedig eilat
sokak szerint
nem is igazán izrael
de mégis
még a levegő is más
lehetetlen elmondani
hogy milyen
a hétköznapokon
önmagát hetven felé
szakító izrael
most egyetlen
hatalmas lélek
a buszpályaudvar sem olyan
mint máskor
persze lökdösődünk
persze kiabálunk
de kevesebb beleéléssel
az utas is kevesebb
barukhnak jut ülőhely
ahogy elindul a busz
az ablakon át
figyeli a várost
azt a kevés embert
aki még az utcán van
a jom hasoára
a holokauszt áldozatainak emléknapjára
nincs megfelelő érzelem
hatmillió zsidót öltek meg
nőket
férfiakat
öregeket
fiatalokat
gyerekeket
ártatlanokat
ehhez nincs
megfelelő érzelem
szomorúság?
harag?
mi?
nincs
úgyhogy
jobb híján
ahogy izraelben általában
amikor nem tudjuk
hogy mit tegyünk
röhögünk
hiszen
végső soron
győztünk
itt vagyunk
és élünk
krvára élünk!
és akik meg akartak
semmisíteni bennünket
krvára veszítettek
csak körbe kell nézni
mindenhol hatalmas
daruk dolgoznak
izrael épül
épül
mert építjük
mert túléltük
mert itt vagyunk
és mert
mert
vesztettünk
krvára elveszítettünk
hatmillió embert
nőket
férfiakat
öregeket
fiatalokat
gyerekeket
szülőket
és nagyszülőket
testvéreket
és unokatestvéreket
nagynéniket
és nagybácsikat
barátokat
és üzlettársakat
akik
és akiknek
a gyerekei
és unokái
két hete
a széderen
nem ültek ott
velünk
az asztalainknál
mert meghaltak
vagy már meg sem születtek
mert krvára veszítettünk
krvára veszítettünk
a busz kiér a városból
és a kilencvenes úton robog tovább
észak felé
most minden stoppost
azonnal felvesznek
elég felemelniük
a karjukat
máris megáll egy autó
a hétköznapokon
önmagát hetven felé
szakító izrael
ma egyetlen
hatalmas lélek
terápiás szabadversek a sivatagból lélekről, otthonról, világbékéről
