
Sorakoznak a vascipők a Duna-parton, és felhangzik a Szól a kakas már.
„Majd megvirrad már” – éneklik a parton állók: a nagykállói rebe és egy budapesti zsidó iskola diákjai, gyerekek. A Duna pedig folyik, mintha bűntudata sem lenne, amiért elnyelte mindazokat, akiket hetven éve belelőttek.
„Szól a kakas már, majd megvirrad már” – gondolták több mint fél évszázada ott a parton állók: remélték a virradatot, amely a többség számára nem érkezett el. Akinek meg igen, az sem hagyta el úgy igazán soha a Duna-partot, csak szétfröcskölődtek a világ minden tájára: Amerikába, Izraelbe, ki tudja, hová.
Hej, Duna, te Duna! Elnyelted az embereket – de elnyelted velük a zenét is. Senki sem maradt, aki el tudta volna játszani, tovább tudta volna adni a zsidó népzenét, úgy kellett utánajárni, kutatni, cigányprímásokat találni, akik még emlékeztek kölyökkorukból a dallamokra, a nótákra – de még a táncokra is.
„Haj, de mikor lesz az már? K’se jibone haMikdás, Ir Cion t’málé, akkor lesz az már” – szól megint a nóta, ez a félig magyar, félig zsidó – nagyon magyar-zsidó tákolmány. Összerakás. Szerelmesdal is, és a galutot sirató, Istenhez kiáltó sóhaj. Jajongás.
Taub Izsák rabbi, az első nagykállói rebe, számos nigun szerzője azt mondta, a dallamai mind egyenesen az Első Templomból származnak, és a szétszóródással elkeveredtek a világban. Csakúgy, ahogy az emberek – és ő, ő csupán rájuk talált. Kutatta őket, ment utánuk, amíg meg nem lelte és vissza nem kérte őket, hogy eljuttassa a népének, ezeknek a szegény zsidóknak.
„Az a bizonyíték – mondta –, hogy a pásztor, aki nekem tanította a Szól a kakas dallamát, azon nyomban el is felejtette azt, amint én megtanultam.”
Felejtés, emlékezés. Alig van már magyar zsidóság – és olyan igazi, vidéki, haszid, daloló-táncoló nincs is. Ahhoz kellettek a Kárpátok magasai, a mély fenyőerdőkön átbaktató vándor zsidó, Markovits Rodion avasi rongygyűjtői. A vásárok, a kocsmák.
Miért nincs az már?
Miért nincs az már?
Umipnej Hataénu, galinu me’arcéjnu
Azért nincs az már.

Újságíró
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.