Az izraeli átmeneti kormány megszavazott öt új minisztert

Az izraeli átmeneti kormány megszavazott öt új minisztert a tavaly év végén távozó tárcavezetők helyére – jelentette a katonai rádió hétfőn.

Eitan Ginzburg, a Kék-Fehér párt politikusa a média ügyeit intézheti, Joav Galant, a Likud párt eddigi oktatási minisztere pedig megkapta a felsőoktatási tárcát is, és Juval Steinic, szintén a Likudból, ezentúl nem csak az energiaügyekkel, hanem mellette a vízügyekkel is foglalkozhat.

Michael Bitton, a Kék-Fehér politikusa, a stratégiai ügyek, valamint a honvédelmi minisztérium polgári és szociális minisztere a társadalmi egyenlőség minisztere is lett eddigi tárcái mellett, és Hili Truper, a Kék-Fehér párt kulturális és sportminisztere vezeti majd a tudományos és technológiai minisztériumot is.

A kinevezéseket telefonos szavazással hagyták jóvá az átmeneti kormány tagjai. Az izraeli törvények szerint a leköszönő kormány átmeneti kormányként hivatalban marad a parlamenti választásokig, majd az új kormány megalakulásáig.

A kormányból tavaly év végén hat miniszter távozott, akik felállásukkal Beni Ganz védelmi miniszter, illetve Benjamin Netanjahu miniszterelnök politikai lépései ellen tiltakoztak.

Azóta nem neveztek ki új tárcavezetőket a helyükre. Benjamin Netanjahu ugyanis megakadályozta az ezzel foglalkozó kormányülések összehívását, mert ezzel megőrizte az őt támogató miniszterek többségét, s felbomlott a koalíciós megállapodásban rögzített egyensúlyi állapot.

A miniszterek hiánya súlyos gondokat okozott az államigazgatásban, és ezért egy civil szervezet a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy kényszerítse ki a hiányzó miniszterek kinevezését.

A legfelsőbb bíróság a múlt vasárnap 48 órát adott a kormánynak az igazságügyi miniszteri tárca betöltésére, amelyet a múlt héten jogi válságot okozó vita után Beni Ganz védelmi miniszter magához vehetett.

A bíróság ugyanakkor egy hetet adott a másik öt miniszter kinevezésre. A határidő vasárnap járt volna le, de a péntek hajnali Meron-hegyi katasztrófa nyomán Netanjahu nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, és emiatt elhalasztotta az ebben az ügyben meghirdetett kormányülést és szavazást is, amelyet ezért csak hétfőn tartottak meg.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.