Nesz Ciónára, a függetlenségnapi rokoni piknikre utaztunk családostul. A kocsi nyitott ablakából friss levegő csapódott arcunkba, a hadsereg vadászgépei ünnepi formákat rajzoltak az égre, miközben a rádióból Izrael napjaink egyik legnagyobb zenei exportjává váló Noga Erez száma szólt. Brrrr! Ezt meg kell írni!
Mit nem írtak megjelenése óta a KIDS-ről, Noga Erez izraeli énekes-dalszerző második stúdióalbumáról, amit zenei partnerével és élettársával, Ori Roussóvol készített? „Az év legjobb popalbuma a világon”, „Believe in hype” és „Tel-Avivban készült, de máshonnan hangzik”. Ez csak néhány az ország legnagyobb webhelyein megjelent túláradó főcímek közül, emellett sok elismerést kapott a zenével foglalkozó világsajtóban is – teljesen jogosan.
Finneas O’Connell, Billie Eilish ötszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő és dalszerző bátyja és albumainak producere az Instagramon ájuldozott Erez március végén megjelent, izgalmas lemezétől: „ez az egyik legjobb album, amit valaha hallottam” – írta a zenész 3 millió követőjének.
Neil Kulkarni, a kegyetlenül éles és kíméletlen zenekritikus a The Quietus című angol zenemagazinban úgy döntött, hogy a KIDS “masterpiece”, remekmű. Kulkarni valójában egy már visszavonult kritikus. Az 1990-es években a Melody Maker magazin egyik sztárja volt, de önálló gondolkodása és csípős nyelve miatt kilökte magából az intézményesített kritika világa. Ritkán bukkan fel, csak mikor izgalomba hozza egy új album. Ez történt most a KIDS-szel.
„Az idén nem fogtok jobb popalbumot hallani” – írta Kulkarni. „Miután meghallgatjuk, az életben nem tudunk megszabadulni Noga Ereztől” – tette hozzá féktelen csodálatában.
Az album kísérő online műsora, a KIDS: A New Album Experience is felkeltette a nemzetközi figyelmet. Az NME „átformálónak és reménytelinek” nevezte.
A nemzetközi siker ellenére az angol szövegbe lazán bedobott szemtelen héber mondataival Erez nem hagy kétséget azon üdítő tény felől, hogy – ellentétben néhány innen elszármazó neves zenésszel – nem fordított hátat izraeli identitásának. A hasonlóan hazafias Gal Gadot rengeteg ember érdeklődését keltette fel Noga Erez iránt, miután közzétett egy videót az Instagramján. Ebben az izraeli Wonder Woman az End of The Road dalra táncol kislányával otthona nappalijában. A bejegyzés több mint kétmillió lájkot kapott.
Noga Erez néhány napja újabb csúcsot hódított meg: fellépett Jimmy Kimmel tévéműsorában az amerikai ABC hálózaton a KIDS promóciójának részeként. A talk show-ban Kimmel az izraeli zenei projekt, a Succulent Sessions részeként februárban felvett előadást közvetítette, amelyben Noga a Views című dalt adta elő. A helyi rajongók ugyan kissé meglepődtek, mert azt remélték, hogy igazi fellépést láthatnak Kimmel New York-i stúdiójában.
Nem tudom, hogy a KIDS remekmű-e, de a kritikák általános hangnemével boldogan lehet azonosulni. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy világpopról beszélünk, nem a helyi, korlátozott kínálatról. “Ne tagadjuk, hogy a lokálpatrióta büszkeség bizsergését érezzük” – írta a tel-avivi TimeOut. “Nem tagadjuk. De az igazi bizsergés az, ami aktiválja, kíváncsivá teszi, csiklandozza és stimulálja a zenei receptorokat, és ebből a szempontból a KIDS egy szinte meg nem szűnő ajándék.”
A 31 éves tel-avivi zenész új lemeze – aláásva a műfaj egyértelmű meghatározását – egyesíti a hiphopot, az éles ütemeket, az elektrot és a popot. Erez zenéjének egyik legfőbb erénye, hogy mindketten – a zenész és a zene is – hajlamosak elkerülni az elfogadott definíciókat. Erez énekel, de nem éppen énekes. Rappel, de nem éppen rapper. Beatmaker ő, ütemeket készítő zenész, de a legtöbb beatmakerrel ellentétben, akik a háttérből irányítják a zenei húrokat, ő előtérben van. Nagyon kevés izraeli vagy globális zenészt ismerek, akiknek ilyen kreatív profiljuk lenne.
Erez és Rousso különleges ének-beszéd-rapjától a fülünk végig érdeklődő és meglepett marad. A páros egy nagyon jellegzetes zenei nyelvet hozott létre – minimalista, humorral vegyített szúrós, kemény ütemekkel, mindegyik rész különbözik az előzőtől, a hang, az érzés egy másik világa tárul ki előttünk.
A zene állandó újrateremtésén túl hasonló dolog történik az előadóval – vagy inkább karakterrel– is. Micsoda parformer ez a nő! Erez mozgása, hangtónusa folyamatosan változik, nemcsak a dalok közötti átmenetek során, hanem magukban a dalokban is. Mintha nem volna határozott identitása. Hangja hol tiszta, hol rekedtes, néha nőies, máskor androgün, olykor közvetlen, aztán meg cinikus. Sikerül egyszerre rettenetesen fáradtnak és hihetetlenül érzékinek hangoznia. Zenéjében szinte minden hang azt mondja: az én önmeghatározásom túlságosan megfoghatatlan, zavarodott, összetett és ellentmondásos – ugyanakkor tökéletesen koherens – ahhoz, hogy bármilyen ismert zászlót lehetne kitűzni rá.
Idén nyáron Erez és Rousso már visszatérnek a fesztiválszínpadokra (ideértve a San Francisco-i Outside Landes-t is olyan nagy nevek mellett, mint a The Strokes, a Tame Impala és Tyler, the Creator), és ki tudja, ez az őrületes út talán áthalad majd egy Grammy-jelölésen is.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
