A Sabak is részt vesz az etnikai zavargások felszámolásában

A Sabak (Sin Bet) belbiztonsági szolgálat is részt vesz az Izraeli utcákon az utóbbi napokban elharapódzott etnikai zavargások felszámolásában – jelentette a kormányközeli Izrael Ma (Jiszrael Hajom) című újság hírportálja pénteken.

Az arabok és zsidók egymás ellen elkövetett erőszakos atrocitásainak megszüntetése érdekében bevetik a Sabakot is a súlyos zavargások után, mert ezeket a cselekményeket minden szempontból terrortevékenységnek tekintik.

“Nem engedjük, hogy erőszakos törvénysértők terrorral uralják Izrael utcáit, sem arabok, sem zsidók” – közölte a szokatlan lépést Nadav Argaman, a Sabak vezetője pénteken. “Az izraeli rendőrséggel teljes együttműködésben a Sabak beveti minden információgyűjtő és terrorellenes eszközét bárki ellen, aki izraeli állampolgárokat – akár zsidókat, akár arabokat – bántalmazni próbál, mindaddig, amíg visszatér a nyugalom az országban az utcákra” – tette hozzá.

“A Sabak ezeket az eseményeket minden szempontból terrorista cselekménynek tekinti. Ennek megfelelően alkalmazni fogja hírszerző eszközeit, hogy mindent megtudjon a támadások és összecsapások céljáról és az azokban érintettek kilétéről, valamint meghiúsítsa az incidenseket, hogy felkutassa, letartóztassa és kihallgassa az esetleges elkövetőket, majd büntetőeljárás alá vonja őket” – közölte Nadav Argaman.

Az elmúlt napokban Izrael-szerte, de elsősorban a vegyesen, zsidók és arabok lakta városokban lincselésszerű etnikai támadások történtek zsidók és arabok ellen, erőszakos, olykor fegyveres csoportok a másik nemzetiség tagjaira vadásztak, kődobáló, petárdákat és Molotov-koktélokat hajigáló tüntetéseket szerveztek, kárt okoztak a másik csoport tagjainak vagyontárgyaiban, és többfelé a rendőrséggel is összetűztek.

- Hirdetés -
- Hirdetés -