Rakétatalálatok a déli városokban; Eddig 3000 rakétát lőttek Izraelre – Percről percre

A rakéta becsapódásának helyszíne Askelonban, ma - Fotó: MDA szóvivő

(Frissül…)

20:08 – Két palesztint lőttek le palesztinok a kelet-jeruzsálemi Beit Hanina negyed bejárata közelében – közölte a rendőrség. Az eset körülményeit vizsgálják.

19:55 – Riasztás aktiválódott a Gázai övezethez közeli településeken.

19:31 – A Gázai övezetből Izrael területére ma reggel 7 órától mintegy 190 rakétát lőttek ki – közölte az IDF. A Gázai övezetben mintegy 20 rakéta esett le. Azt is elmondták, hogy a légvédelmi harcosok több tucat rakétát lőttek le.

18:59 – Riasztások aktiválódtak Netivotban és a Gázai övezethez közeli településeken.

18:56 – Két rakétabecsapódást azonosítottak a Gázai övezet Eskol regionális tanácsának egyik településén. Sérültekről nem számoltak be, azonban anyagi károk keletkeztek.

18:50 – Riasztás aktiválódott a Gázai övezethez közeli településeken.

18:21 – Egy rendőr rátámadt Ohad Zwigenbergre, a Haaretz fotósára a kelet-jeruzsálemi gázolásos-támadás helyszínén. Egy másik rendőr kábító gránátot dobott a fotósok csoportjára, akik azért érkeztek, hogy a merényletről tudósítsanak.

18:18 – Riasztások aktiválódtak Asdodban, Askelonban és a környékbeli helységekben.

18:14 – Egy rendőrnőt a rendőrök lábon lőttek egy gázolásos-merénylet során Kelet-Jeruzsálemben, a Sejk Dzsarra negyed közelében. A támadás megsebesített 7 határőrt, akik az elmúlt hetekben egy ott felállított ideiglenes ellenőrző ponton álltak. A terrorista gyorsan feléjük hajtott és elgázolta őket, de sikerült rálőniük a sofőrre, aki a helyszínen meghalt. A lövöldözés során a rendőrnő is megsebesült.

17:59 – Az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanács mai ülésén kijelentette, hogy „a harcoknak azonnal le kell állniuk”.

17:55 – Riasztások aktiválódtak a Gázai övezet környékén.

17:34Benjamin Netanjahu miniszterelnök a politikai-biztonsági kabinet ülése után kijelentette, hogy „a katonai csapások teljes erővel folytatódnak”, és közölte, hogy „ez még időbe telik”. Netanjahu hozzátette, hogy Izrael nemzetközi támogatást élvez, és köszönetet mondott Joe Biden amerikai elnöknek a támogatásáért.

16:37 – Senki sem sérült meg a déli településeken felrobbant rakétáktól.

16:36 – Riasztások aktiválódtak a Gázai övezethez közeli településeken.

16:29 – Öt jármű pusztult el egy közvetlen rakétatalálattól Askelonban. Nincsenek áldozatok.

16:13 – Közvetlen rakétatalálatok Askelonban és Asdodban. Áldozatokról nem érkeztek jelentések.

16:11 – Intenzív rakétatűz Beér Seva és a környék települései felé.

16:09 – IDF: 3000 rakétát lőttek Izrael felé az eszkaláció kezdete óta.

16:06 – Az Arab Nyilvánosság Megfigyelő Bizottság ma az ENSZ szerveihez és a külképviseletekhez fordult, és felszólította őket, hogy védjék meg Izrael arab állampolgárait. A bizottság kifejtette, hogy a felhívást az arab állampolgárok elleni szervezett erőszakos cselekmények elterjedése, valamint a rendőrség ezek iránti passzivitása vagy azok támogatása miatt tették közzé.

16:02 – Intenzív rakétatűz Beér Sevára és az egész déli országrészre.

16:00 – Rakétatűz Askelon és a déli települések felé.

15:47 – Közvetlen rakétatalálat ért egy épületet egy Gázai övezet melletti települést. Az épület üres volt, és senki sem sérült meg.

15:44 – Riasztás aktiválódott a Gázai övezet körüli településeken.

15:32 – Az Államügyészség eddig 38 vádiratot nyújtott be az országszerte elkövetett zavargások nyomán. Amit Isman megbízott államügyész utasította az ügyvédeket, hogy szükség esetén rasszista indítékot tulajdonítsanak a vádlottaknak, és kérjék a bíróságokat, hogy hagyják jóvá az eljárás végéig tartó őrizetbe vételt.

15:03 – Rakétatűz Nahal Ozra.

14:54 – A rendőrség 22 palesztint tartóztatott le Kelet-Jeruzsálemből, akiket az utóbbi napokban különféle zavargásokban való részvétellel és rendőrök megtámadásával gyanúsítanak. A fogvatartottak közül tizenöt az óváros lakója, néhány pedig kiskorú. A fogvatartottakat garázdasággal, rendőrök bántalmazásával és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A rendőrség közleménye szerint a fogvatartottak otthonában végzett házkutatás során rohamfegyvereket foglaltak le.

14:38 – A rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megnyitotta és működtette a „Polgári Hadsereg Válasza” nevű Telegram csoportot, melyben felhívásokat terjesztettek erőszakos tüntetésekre és megtorló akciókra az arab állampolgárok ellen. A húszéves asdódi lakost a Lahav 433-ban folytatott nyomozás keretében tartóztatták le.

14:13 – A Sabak és a rendőrség öt polgári személyt tartóztatott le, akiket a 6-os autópályán Lakia környékén elhaladó járművek meglincselésének kísérletével gyanúsítanak. A gyanúsítottakat, akik a Negev lakói, a múlt hét kedden négy jármű megtámadásának gyanúja miatt tartóztatták le. Többek között azzal gyanúsítják őket, hogy megpróbáltak meglincselni egy járókelő által sértetlenül megmentett női autóst, és bántalmaztak és könnyebben megsebesítettek egy másik polgári személyt, akit a rendőrség mentett meg támadóitól.

14:03 – Rakétatűz érte Netivot várost és környékét.

13:50Manszur Abbasz, a Raám elnöke meglátogatta Lod városát, és találkozott Yair Revivo polgármesterrel. Abbász látogatása során azt mondta: „El kell távolodnunk a szent helyektől, tartsuk távol ezt a kérdést a konfliktusok körétől. Készek vagyunk részt venni és részesei lenni a sérült zsinagógák helyreállításában.”

13:06 – Riasztás aktiválódott az Eskol regionális tanács területén.

13:12 – A gázai egészségügyi minisztérium közölte, hogy az eszkaláció kezdete óta 181 palesztint halt meg az IDF bombázásai nyomán a Gázai övezetben, köztük 52 gyerek és 31 nő. A minisztérium szerint eddig 1225 ember sérült meg .

13:04 – Rakéták Szderotra és további kornyékbeli településekre.

13:02 – A Jes Atid elnöke, Jair Lapid ma azt írta a Twitteren, hogy „ha kormányunk lenne, a biztonsági szempontok közé nem keverednének a politikai megfontolások”. Senki sem engedte volna meg egy olyan zavarodottnak, mint Itamar Ben Gvir, hogy felgyújtsa Jeruzsálemet, amelyet az egész ország lángbaborulása követ. Senki sem kérdezné magát, hogy miért mindig akkor lobban ki a tűz, amikor a miniszterelnöknek az a legkényelmesebb.

12:58 – Beni Ganz védelmi miniszter keddig meghosszabbította az asdodi és askeloni bíróságokon és végrehajtási irodákban kihirdetett rendkívüli állapotot. A rendkívüli állapot meghosszabbítása lehetővé teszi a napokban tervezett összes jogi tárgyalás elhalasztását, a sürgősségi tárgyalások kivételével.

12:55 – Lodban együtt tüntetnek arabok és zsidók a megnyugvás és a béke mellett. Nem hajlandók ellenségek lenni.

12:49 – A Netivotba csapódott két rakéta nem okozott sérülést vagy komolyabb anyagi kárt.

12:47 – Légiriadó volt Szderotban és a Gázai övezet környékén.

12:45 – Fegyveres merényletkísérlet volt a Hebron melletti Bnei Naim csomópontnál Ciszjordániában. Nincsenek sérültek.

12:34 – Letartóztattak két késsel felfegyverzett jordániai polgárt, miután átlépték az izraeli határt Gilboa mellett. A gyanú szerint éjszaka hatoltak be, hogy Jeruzsálembe menjenek.

12:26 – Rakétákat lőttek Ashkelon, Ashdod és a Sfela (Izrael központjának déli része) felé.

12:25 – Két rakéta csapódott be Netivot város nyílt területén.

12:15 – Rakétatámadás Nir Oz ellen.

12:13 – IDF: Repülőgépek megtámadták a Hamasz hírszerző központjának épületét

12:04 – A nabluszi zavargásokban lelőtt 25 éves palesztin belehalt sérüléseibe, ezzel a Ciszjordániában megölt palesztinok száma 12-re nőtt.

11:52 – Erez lakóit arra szólították, hogy maradjanak védett területen.

11:43 – Egy 15 éves palesztin fiú, aki szerdán sérült meg az IDF lövésétől Hebron térségében, ma reggel belehalt sérüléseibe – közölte a ramallahi egészségügyi minisztérium. Ezzel 11-re emelkedett Ciszjordániában az IDF-fel folytatott összecsapások során megölt palesztinok száma.

11:26 – Az IDF szóvivője bejelentette, hogy az elmúlt órákban izraeli vadászgépek 11 rakétavetőt támadtak a Gázai övezetben a Hamász aktivistáival akik rakétákat lőttek Izraelre.

11:08 – A gázai egészségügyi minisztérium ma reggel arról számolt be, hogy az elmúlt éjszaka folyamán végrehajtott IDF-támadások során 26-ra nőtt az áldozatok száma, közöttük 8 gyermek. További 50-en megsebesültek.

11:00 – Légvédelmi riadó volt a Hof Askelon regionális tanács területén.

10:39 – A gázai egészségügyi minisztérium ma reggel közölte, hogy a katonai eszkaláció kezdete óta 174 palesztin halt meg a Gázai övezetben az izraeli hadsereg támadásai nyomán, köztük 47 gyermek és 29 nő. A harcok kezdete óta 1200 palesztin sérült meg.

10:18 – Riasztások aktiválódtak az Eshkol regionális tanács településein, négy órás csendet követően, melynek során nem volt rakétatámadás a Gázai övezetből.

10:08 – A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője szerint tegnap este nyolc palesztint öltek meg a gázai övezetben az IDF támadásai, és 45-en megsebesültek. Szerinte a legtöbb halott és sebesült civil volt, köztük nők és gyermekek. A mentőszemélyzet becslése szerint az áldozatok száma várhatóan nőni fog, mert sokan rekedtek a romok alatt.

Az elmúlt éjszaka áldozatai között van az övezetben található Shifa kórház belgyógyászati ​​osztályának vezetője, Dr. Ayman Abu Elauf és Dr. Moin Al-Alul (54), a Gázai övezet ismert pszichológusa. Mindketten otthonukban tartózkodtak, mikor a házukat bombatámadás érte.

09:35 – Az izraeli Politikai-Biztonsági Kabinet ma reggel 11:00 órakor ül össze, hogy megvitassa a harcok fejleményeit és megvizsgálja a politikai ütemtervet az ENSZ Biztonsági Tanácsának délután várható ülésének hátterében. A kabinet miniszterei tájékoztatást kapnak az elmúlt éjszakai Gázai övezetben végrehajtott IDF-támadások eredményeiről, beleértve a Hamász-alagutak elleni támadásokat.

A miniszterek megvitatják az arab-zsidó vegyes lakosú városokban történt zavargásokat is, különös tekintettel Lodra, ahol a rendkívüli állapotot 48 órával meghosszabbították.

Beni Ganz védelmi miniszter találkozott az Egyesült Államok térségbeli különmegbízottjával, az izraeli és palesztin ügyekért felelős helyettes államtitkárral.

09:22 – Az IDF javasolta további gázai támadások jóváhagyását, de magas rangú vezetők szerint a támadható célpontok kimerítésének küszöbén állnak. A hadsereg becslése szerint néhány nap lehet hátra a harc befejezésére. Az IDF elégedett a támadások eredményével, amelyet az eszkaláció során sikerült végrehajtani. Az elmúlt napokban a Hamasz üzeneteket küldött a tűzszünet elérésére, Izrael azonban azt válaszolta, hogy még nem jött el az ideje.

08:51 – Az IDF szóvivője ma reggel közölte, hogy tegnap este 19:00-tól ma reggel 7:00-ig a Gázai övezetből Izraelbe mintegy 120 rakétaindítást azonosítottak. A Gázai övezetben körülbelül 11 rakéta zuhant le.

A Vaskupola komoly munkát végzett az éjjel:

08:36 – A rendőrök tegnap este Jeruzsálem óvárosának 15 lakóját tartóztatták le, akiket a múlt heti összecsapásokban garázdasággal, erőszakkal és károkozással gyanúsítanak.

08:23 – Beni Ganz védelmi miniszter tegnap beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel. A Honvédelmi Minisztérium a beszélgetés végén kiadott közleményében kijelentette, hogy Austin elismerte Izrael védekezéshez való jogát, és elítélte a Hamasz izraeli polgári célpontok elleni támadásait.

07:41 – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma, izraeli idő szerint 17:00-kor ül össze, hogy megvitassa Izrael és a Hamasz közötti eszkalációt. Felszólalnak majd Egyiptom és Jordánia külügyminiszterei, a palesztin képviselő és az izraeli nagykövet, Gilad Ardan.

07:33 – A zsidóknak megtiltották a Templom-hegyre való belépést.

07:27 – Ganz további 48 órával meghosszabbította a lodi polgári vészhelyzet érvényességét.

06:52 – Öt ember meghalt és több mint 40 megsebesült tegnap este az IDF támadásai során a Gázai övezetben – jelentette a gázai egészségügyi minisztérium.

06:18 – Riasztás aktiválódott a Gázai övezethez közeli településeken.

03:34 – Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára elmondta, hogy komolyan aggódik az IDF támadásai miatt a Gázai övezetben, melyek során megsemmisítették a gázai al-Jalaa-tornyot, amelyet kommunikációs és lakóépületként használtak. Guterres elmondta továbbá, hogy megdöbbenti a meggyilkolt civilek számának növekedése. „A főtitkár emlékezteti a feleket arra, hogy a civilek és a médiumok struktúrájának válogatás nélküli támadása a nemzetközi jog megsértése, és azt mindenáron el kell kerülni” – mondta a Guterres szóvivője.

02:37 – Az IDF lebombázta a Hamasz gázai vezetőjének, Yahya Sinwar házát. A támadásra az övezet déli részén fekvő Khan Yunisban került sor. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Az 59 éves Sinwart tavaly márciusban választották meg jelenlegi pozíciójába. 2011-ben a Shalit-megállapodás részeként szabadon engedték az izraeli börtönből, miután Izraellel együttműködők meggyilkolásáért mintegy 20 év börtönt töltött le.

02:23 – Rakétatűz Beer Sevára, Rahatra és a beduin szórvány-falvakra.

02:04 – Az IDF kiterjedt támadásokat indított a Gázai övezetben. A helyiek több mint 155 támadásról számoltak be, köztük 60 a Gáza városban, 40 a Gázai övezet északi részén, 35 a központban és 20 Khan Yunis városában. A Hamasz szóvivője azt mondta: „A cionista megszállás megfizet a civilek elleni bűncselekményeiért, mielőtt vérük megszáradna”.

01:03 – Jelentések a Gázai övezetben: Három halott és több tucat sebesült az IDF támadásaiban.

00:57 – Rakétatámadás Netivotban és több kisebb településen.

00:49 – A mentőszolgálatok jelentése szerint a legutóbbi rakétatűzben nem voltak áldozatok, vagy sebesültek. Rakétatöredékek hullottak le Bat Yam több pontján.

00:38 – Palesztinok: Újabb halott az IDF-fel folytatott összecsapás során Tulkaremben, Ciszjordániában, ez a tizedik áldozat az eszkaláció kezdete óta.

00:34 – A légierő lerombolt egy Hamasz által használt központi bankot a
Gázai övezetben – jelentette az IDF. A banknak olyan Hamasz-pénz volt, amelyből a katonai szárny fegyvereseinek fizetését és a szervezet mechanizmusait fizették.

00:30 – Rendőrség: Meghiúsítottunk egy a zavargásokban használt tűzbombák csempészésére tett kísérletet.

00:25 – További riasztások aktiválódtak Asdodban, Gan Yavne-ban, Givat Washington-ban, Nir Galim-ban, Kvutzat Yavne-ban és Rehovotban.

00:09 – Órákig tartó szünet után intenzív rakétatüzet lőttek a Gázai övezetből az ország középső és déli területeire. Többek között az alábbi városokra: Tel-Aviv, Ramla, Holon, Rishon Lezion, Givat Shmuel, Kirjat Ono, Bnei Brak, Lod, Kirjat Ekron, Ramat Gan, Rosh HaAyin, Kfar Kaszem és Nesz Ziona.

Előző napi események >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.