Izraelben tárgyal Heiko Maas német külügyminiszter

Izraelbe érkezett “szolidaritási látogatásra” Heiko Maas német külügyminiszter – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter üdvözölte német kollégáját, és köszönetet mondott neki a “szolidaritási látogatásért”.

Askenázi háláját fejezte ki Németország kormányának az Izraelnek nyújtott támogatásért és a Hamász terrorjának elítéléséért, valamint Izrael önvédelemhez való jogának hangsúlyozásáért a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezettel folyó rakétaháború 11. napján.

Az izraeli külügyminiszter azzal vádolta meg a Hamászt, hogy azért folytatja lövi rakétákkal továbbra is Izraelt, hogy “brutálisan megkísérelje”  politikai helyzetének erősítését, és átvegye a Palesztin Nemzeti Hatóság irányítását.

Szintén Izraelbe várják csütörtökön a Cseh Köztársaság és Szlovákia külügyminisztereit, Jakub Kulhaneket és Ivan Korcokot. A külföldi külügyi vezetők meglátogatnak a Hamasz rakétatüze sújtotta helyszíneket, és tájékoztatást kapnak izraeli biztonsági tisztviselőktől.

A nap folyamán várhatóan  találkoznak Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, Reuven Rivlin államfővel és Beni Ganz védelmi miniszterrel is.

Május 10. óta fokozódott az erőszak Izrael és a Gázai övezet palesztin fegyveres csoportjai között. A felek több ezer rakétát lőttek ki egymásra, a támadásokban legalább 223 palesztin és 12 izraeli vesztette életét a hivatalos adatok szerint.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.