113 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak 32 703 teszt elvégzésével, 0,4 százalékos pozitív aránnyal a szombati pihenőnapon, amikor általában kevesebb tesztet végeznek el és kevesebb új eset kerül napvilágra.
Erősen fertőzött, „piros” város lett Binjamina, közepesen fertőzött „narancssárga” 3 település, és két helyet gyengén fertőzött, „sárgának” nyilvánított az egészségügyi minisztérium, miközben 274 település továbbra is egyáltalán nem vagy alig fertőzött, vagyis a helyi rendszerben „zöld”.
A koronavírus-járvány ismételt, gyors terjedése ellenére – legalábbis egyelőre – nem növekedett a súlyos, kórházi ellátást igénylő esetek száma, amit a szakemberek egyrészt a Covid-19 szövődményeinek gyakran a fertőzés után többhetes késéssel történő megjelenésével, illetve a gyakrabban megbetegedő, idősebb korosztályok rendkívül magas átoltottságával magyaráznak.
A katonai rádióban megszólaló Zeév Rotstein professzor, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója szerint a még oltatlan idősebbek vakcinázásával, valamint a 12-15 éves korosztály gyors beoltásával lehet megakadályozni a fertőzőbb új vírusváltozat terjedését, illetve a mégis megfertőződők súlyos megbetegedését.
Naftali Bennett miniszterelnök vezetésével vasárnap este első alkalommal fog összeülni az újra megszervezett koronavírus-kabinet, amelyben a járvánnyal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó miniszterek vesznek részt.
Ez a grémium dönt a további intézkedésekről, amelyek körében a maszkviselésre kötelezés, illetve annak ajánlása, a tel-avivi Ben Gurion repülőtér működésének további korlátozása várható, illetve a 12-15 éves korosztály gyors beoltásának elősegítése.
A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 538 209, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak, ez az ország lakosságának 59,56 százalékát jelenti.
Jelenleg, a járvány negyedik, az Indiában megjelent delta változatot terjesztő hullámának kezdetén 47 embert ápolnak kórházakban a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19), 26 súlyos esetet tartanak nyilván, és 17-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A pandémia megjelenése óta 840 552 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6429-en haltak meg Izraelben.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója