Megérkezett az Egyesült Arab Emírségekbe kedden az izraeli külügyminiszter. Jair Lapid személyében először látogatott izraeli miniszter az arab országba a kétoldalú kapcsolatok rendezése óta.
A kétnaposra tervezett látogatás során Lapid egyebek közt megnyitja Izrael nagykövetségét Abu-Dzabiban. Ez lesz Izrael első diplomáciai külképviselete a Perzsa(Arab)-öböl térségében. Ezen kívül részt vesz hazája dubaji konzulátusának a megnyitóján is, megtekint egy szakmai vásárt, amelyen izraeli vállalatok is részt vesznek, valamint több, emírségekbeli politikussal is egyeztet, köztük hivatali partnerével, Abdallah bin Zajid Al Nahajannal.
ממריא לביקור היסטורי באיחוד האמירויות. 🇮🇱 pic.twitter.com/fkw7Ed4dfP
— יאיר לפיד – Yair Lapid🟠 (@yairlapid) June 29, 2021
Indulása előtt Lapid a Twitter közösségi portálon történelminek nevezte látogatását, Lior Hajat izraeli külügyi szóvivő pedig azt mondta, beértek a két ország között a háttérben több évtizede zajló egyeztetések gyümölcsei.
Az AP hírügynökség ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az emírségek és Izrael már jóval a tavalyi békemegállapodást megelőzően kapcsolatban állhattak egymással, elsősorban a régiós nagyhatalomnak számító Irán ügyében, amelyre mindkét ország gyanakvással tekint a többi közt Teherán nukleáris programja miatt.
Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, valamint a hozzájuk csatlakozó Bahrein, Szudán és Marokkó tavaly szeptemberben normalizálta diplomáciai kapcsolatait, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények révén, melyeket a washingtoni Fehér Házban írtak alá. A megállapodásokat a palesztinok élesen bírálták, és árulásnak nevezték őket.
A kapcsolatok felvételét követően Izrael és az emírségek több kereskedelmi egyezményt kötött, s már több mint 200 ezer izraeli turista látogatott az Öböl menti országba.
Korábban mind Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, mind utódja, Naftali Bennett el akart látogatni az emírségekbe, ám a terveket – részben a koronavírus-járvány miatt – elhalasztották. Izraeli médiaértesülések szerint hivatali ideje alatt Netanjahu kikötötte, ő szeretne lenni az első, az arab országba látogató izraeli politikus, így miniszterelnöksége alatt kabinetje más tagja nem tervezhetett ilyen látogatást.